Belépek a Pártba
18 június
2017
HÍR
473 látogató

Van fedezet a metró felújítására, de inkább stadionokra költik

Ellentétben Tarlós István főpolgármester kijelentéseivel, továbbra sem világos, hogy miként biztosítható a 3-as metróvonal felújításához szükséges 30 milliárd forint, amely egyébként nagyjából öt kisebb stadion árának felel meg.

A főpolgármester állítása szerint a fideszes városvezetés kiszámította, hogy Budapest költségvetésében a pénzügyi maradványok között megtalálható a hiányzó 30 milliárd, annak ellenére, hogy ennek semmilyen korábbi előzménye eddig nem volt, sőt a tervezéskor még hiánnyal számoltak.

Korábban is előfordult már, hogy a főpolgármester a metrófelújítás kapcsán indokolatlan magabiztossággal tett megalapozatlan kijelentéseket, miközben őt többször is átverte a kormány, sőt, személyesen a miniszterelnök. Például akkor is, mikor azt állította, hogy levélben kapott ígéretet az Európai Bizottságtól a metrófelújítás uniós támogatására, miközben a Liberálisok kiderítették, hogy semmilyen kézzelfogható ígéret nem érkezett a Bizottságtól, sőt benyújtásra sem került a konkrét igény.

Ám amennyiben a város költségvetésében mégis található lenne 30 milliárd forint a pénzügyi maradványok között, úgy felmerül a kérdés, hogy az egyébként is feszített pénzügyi körülmények között hogyan halmozódhatott fel ekkora összeg? A BKV és az FKF dolgozói továbbra is bérrendezésre várnak, a főváros szociális intézményei súlyos forráshiánnyal küzdenek, Budapest útjain pedig 2017. első negyedévében mintegy 28.000 kátyút tartottak nyilván. Nem beszélve arról, hogy a főváros régóta esedékes, mára halaszthatatlanná vált beruházásai, mint például a Lánchíd és a Petőfi híd felújításainak önrésze sem biztosított.

A Tarlós által felfedezett állítólagos 30 milliárdra többszörösen is szükség lenne Budapest egészséges működéséhez. Amennyiben valóban létezne ez az összeg, azt a fent említett akut problémák azonnali kezelésére kellene fordítani.

A Liberálisok szerint metrófelújításhoz szükséges összeg jelenleg is rendelkezésre áll, de nem úgy, ahogy Tarlós István képzeli: A budapesti, több százmilliárdot forintot felemésztő fideszes presztízsberuházások, mint például a miniszterelnök urizáló átköltöztetése a Budai Várnegyedbe, vagy a hirtelen 200 milliárdra duzzadt Puskás Ferenc stadion és az egyéb, teljesen felesleges stadionberuházások emésztik fel a hiányzó fejlesztési forrásokat.

Ezekre a beruházásokra mindaddig nem szabadna egyetlen további forintot sem költeni, amíg a 3-as metróvonal teljes felújítása, s ezzel félmillió utas mindennapi biztonsága nem garantált.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK