A Magyar Liberális Párt Áder Jánoshoz fordul annak érdekében, hogy a köztársasági elnök támogassa a Bősz Anett országgyűlési képviselő által korábban az Országgyűlés elé terjesztett határozati javaslatot, amely kötelezővé tenné az újrahasznosított papír használatát az önkormányzati és állami tulajdonú intézmények számára.
A javaslat arra kényszerítené a kormányt, hogy gondoskodjon végre a szelektív hulladékgyűjtés megoldásáról, ráadásul környezetbarát és gazdaságos is. Magyarországon 950 ezer tonna papírt állítanak elő évente, ami fejenként 95 kilogramm papírhulladékot jelent, és aminek a harmadát irodai célokra, annak jelentős részét pedig az államigazgatáson belül használják fel. Egy tonna papír előállításához legalább 17 fát kell kivágni, az újrahasznosított papír gyártásához viszont negyed annyi víz, fele annyi energia szükséges, és egy fát sem kell kivágni hozzá. Az újrahasznosított papír ára ráadásul nem tér el lényegesen az új papírétól, vagyis a javaslat nem jelentene többletköltséget az állam számára.
Bősz Anett javaslatáról tavaly döntött a fenntartható fejlődés bizottsága, és bár az ellenzék egységesen támogatta, a Fidesz mégis leszavazta a kezdeményezést. A Liberálisok országgyűlési képviselője Szabadai Viktorral, a párt budapesti elnökével azért fordul most Áder Jánoshoz, hogy az államfő álljon ki a kezdeményezés mellett, és hasson a kormányra, hogy mielőbb megszülethessen a törvényjavaslat az újrapapírral kapcsolatban. A Liberálisok újra az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága elé terjesztik a határozati javaslatot, remélve, hogy Áder János támogatásával már a fideszes képviselők is kiállnak a környezettudatosság, a gazdaságosság és a fenntarthatóság mellett.
Szabadai Viktor a témában sajtótájékoztatót tartott, amit élőben közvetítettünk a Liberálisok Facebook-oldalán:
Újrapapírt minden költségvetési intézménybe! – A Fidesz elutasította, most Áderhez fordulnak a Liberálisok – Szabadai Viktor sajtótájékoztatója:
Közzétette: Liberálisok – 2019. június 29., szombat