Ughy Attila, ahelyett, hogy a XVIII. kerület területfejlesztésére és környezetvédelmi kármenetesítésére fordítaná a közpénzt, saját kampányára költi azt. Legalábbis erre utalnak azok a kiadványok, melyek már a napokban, az önkormányzati kampány kezdete előtt elárasztották a kerületet.
Szórólapok, óriásplakátok, weboldal melyeken Ughy Attila aláírásával ez olvasható: ,,Legyünk büszkék magunkra!”. A kerület számos részén látható az önkormányzat kiadásában készült óriásplakát, mely semmiféle tájékoztató funkciót nem tölt be, kizárólag kampánycélokat szolgál. A XVIII. kerület önkormányzata az üzemeltetője egy új website-nak is (http://www.tovabb18.hu/), mely nem azonos az önkormányzat honlapjával (http://www.bp18.hu/), melyen szintén kampánycélokat szolgáló bannerek futnak.
A XVIII. kerület fideszes vezetése 2010 óta csak a környezetvédelmi botrányokban jeleskedett, a budapesti területfejlesztési koncepcióhoz egyetlen javaslatot sem voltak képesek összeállítani. Érzéketlen a városvezetés a XVIII. kerületi Szent László utca végében található volt pakura tavakat illetően is. Számos lehetőség volt arra, hogy a terület barna mezős beruházássá nyilvánításával, valódi fejlesztések indulhassanak meg uniós források bevonásával, de ebben az ügyben sem lépett semmit a kerület vezetése.
Ughy Attila nem a kerületet, hanem a kerület pénzét érzi sajátjának. Ughy Attilának be kell számolnia arról, mennyi pénzt és milyen forrásból fordított az óriásplakát-kampányra és a weboldal működtetésére. Hogy ez minél hamarabb megtörténjen, a Liberálisok polgármesterjelöltje közérdekű adatigénylést nyújt be az önkormányzathoz.
Szabadai Viktor, a Liberálisok Budapest Választmányának elnöke
Popper Gábor, a Liberálisok XVIII. kerületi polgármesterjelöltje
Leave a Reply