Belépek a Pártba
09 november
2018
HÍR
630 látogató

Üdvözöljük a Momentumot az európai liberálisok pártcsaládjában

Gratulálunk a Momentumnak, hogy felvételt nyert az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségébe (ALDE) pénteken, Madridban. Örülünk annak, hogy a Magyar Liberális Párt 2015-ös csatlakozását követően, idén egy újabb magyar párttal bővülhetett az európai liberálisok pártcsaládja.

A Magyar Liberális Párt a kezdetektől fogva támogatta a Momentum belépését a szövetségbe, és Madridban is emellett szavazott. Bízunk benne, hogy a tagság elnyerésével lehetőség nyílik pártjaink között a még szorosabb együttműködésre, hiszen céljaink a kezdetektől fogva közösek. Mindkét párt a szabadságjogokra épülő, demokratikus és európai Magyarországért harcol. Közös erővel a jövőben hatékonyabban tudunk fellépni az Orbán-kormány illiberális politikájával szemben is.

A Momentum csatlakozását követően tárgyalásokat kezdeményezünk a két párt vezetősége között az európai parlamenti választásokon való együttműködésről. Az a célunk, hogy a liberális erők minél jobban szerepeljenek, és ne egymást gyengítsék az előttünk álló, májusi szavazáson. A Magyar Liberális Párt felajánlja a Momentumnak, hogy megosztja a szövetségben gyűjtött tapasztalatait, és segíti a párt kapcsolatépítését a nemzetközi színtéren is. Sok sikert kívánunk pártcsaládunk legújabb tagjának, a liberális Momentumnak!

A mellékelt fotón Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke szólalt fel a Momentum európai liberális pártcsaládhoz való csatlakozása mellett, az ALDE idei kongresszusán.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK