Belépek a Pártba
05 május
2020
HÍR
604 látogató

Több figyelmet a fogyatékossággal élőknek!

Ma van az esélyegyenlőség világnapja, aminek keretében világszerte felhívják a figyelmet a mozgáskorlátozottak kirekesztettségére. Magyarországon ezen a napon minden fogyatékossággal élő embertársunkra gondolunk, akik a mindennapi életben is sok nehézségbe ütköznek, viszont egy kis segítséggel és kicsit több odafigyeléssel Ők is teljes értékű életet tudnának élni.

Egy társadalom, egy közösség fejlettsége abban is mérhető, hogy miként bánik elesett, segítségre szoruló tagjaival, milyen rendszereket épít ki gondozásukhoz, támogatásukhoz, mennyire kezeli a segítségre szoruló tagjait egyenrangú félként. Magyarországon míg a kormány csak látszatintézkedéseket foganatosít, addig kínosan ügyel rá, hogy szóba se kerülhessen a fogyatékossággal élő társaink kérdése. Mindez oda vezetett, hogy itthon az akadálymentesített élet továbbra is csak egy vágyálom, így az érintett személyek az idejük nagy részét a négy fal között kénytelenek eltölteni. Ráadásul a fogyatékossággal rendelkező gyermekek jelentős hányada nem részesül integrált oktatásban, ennek eredményeképpen nehezen tudnak kialakítani társas kapcsolatokat.

Most a járványhelyzetben sem számíthatnak a kormányra a rászorulók, hiszen sok autista gyermek maradt fejlesztő képzés nélkül, akiknek szülei hiába fordultak az EMMI-hez segítségért, az ismét nem tudott érdemi megoldással szolgálni.

Ezek az emberek is teljes életet érdemelnek, de ma Magyarországon ezt nem kaphatják meg. Követeljük, hogy a kormány szenteljen nagyobb figyelmet a fogyatékossággal élőkre, gyorsítsa fel a közterületek, közintézmények és a közlekedési eszközök akadálymentesítését, és minden rendelkezésre álló eszközzel segítse az integrációjukat a társadalomba!

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK