Újabb szomorú állomásához érkezett a Tarlós-féle visszafelé-mutogatásos városvezetési stílus. Ahogy megszokhattuk, ezúttal sem vállal semmiért felelősséget és ezúttal is másokat próbál hibáztatni a városvezetés. Az elektronikus jegyrendszer bevezetése körül elkövetett hibákat ezúttal Vitézy Dávidra, a BKK korábbi vezetőjére próbálják áttolni, holott az akkori döntéshozók ma is ugyanazok.
A városvezetés állítása szerint teljesen át kell tervezni az elektronikus jegyrendszert, mert a korábban készült terveknek
súlyos hiányosságai vannak. A korábbi tervezés 2011-ben indult és 2014-ig tartott, majd ezt követően a Tarlós-féle városvezetés jóváhagyta azt.
Az újratervezést követően módosítani kell a hitelszerződést kell az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal, majd a jelentősen átírt műszaki tartalomra új kivitelezői szerződést kell kötni.
Jelentősen nehezíti a tisztánlátást, hogy a jelenlegi szerződés még kb. 450 jegyérvényesítő készülék kiépítését tartalmazza
a hév vonalain, a hév tervezett átadása kapcsán pedig nem világos, hogy ott lehetőség lesz-e az elektronikus jegyek használatára és ezek után ki fogja fizeti az ottani rendszer kiépítését. Többek között ezért is teljesen elhibázott a hév kivonása az
integrált budapesti tömegközlekedésből.
A jelenlegi hitelszerződés 15 és fél milliárdot meghaladó hitelkeretéből tavaszig már 2 milliárdot elköltöttek Tarlósék,
most úgy tűnik, feleslegesen. Ilyen körülmények között, a városvezetés állításával ellentétben, természetesen lehetetlen tartani az eredeti határidőket, hiszen már az újratervezés előtt is jelentős volt a csúszás.
Az értelmetlen pénzszórás, a fejetlenség és a sértett hátramutogatás a legfőbb gátja annak, hogy Budapest úgy fejlődhessen, ahogy azt egy európai főváros megérdemli.