Belépek a Pártba
23 május
2019
HÍR
499 látogató

Tarlós István néma helytartóként asszisztál a budapesti egészségügy romba döntéséhez

Habár Tarlós István 2009-es programjában még azt hangsúlyozta az egészségügy állapotáról, hogy „az ágazat leépülőben van: világos célok és iránymutatások nélkül sodródik”, és hogy ennek oka „a gyenge kormányzati, illetve városvezetési teljesítmény”, ehhez képest 10 évvel később ugyanezek a gondok jellemzik a fővárosi egészségügyet, sőt a problémák még súlyosbodtak is.

A mai magyar egészségügyi ellátás nem méltó egy XXI. századi európai uniós fővároshoz. A budapesti kórházak a rémtörténetek gyűjtőhelyei. Lesújtó statisztikák látnak napvilágot nap, mint nap a kórházi fertőzésekről, a műhibákról, a félrekezelésekről, a várólistákról. Tarlós mindeközben nem tesz semmit, csak állampárti helytartóként némán asszisztál a Fidesz rombolásához. Budapestnek olyan vezetőre van szüksége, aki pártérdekektől függetlenül csakis a fővárosiak érdekét képviseli. Főpolgármester-jelöltként a következőket javaslom az egészségügyi rendszer borzalmas állapotaira:

  1.  A fővárosi kórházakat vonják be a TAO-támogatások rendszerébe! Tegyék lehetővé, hogy a különböző sportklubok, stadionok támogatása helyett a kórházakhoz is el lehessen juttatni a budapesti vállalatok TAO-támogatását.
  2. Vezessék be a több-biztosítós modellt, amellyel valódi, a szolgáltatás szintjét is emelő és fejlesztő módon lehetne rendbe tenni az egészségügyi rendszer biztosítási hátterét.
  3. Nem lenne ördögtől való egy követhető, transzparens vizitdíj-rendszer sem, amire hosszú távon lehetne építeni, csupán a Fidesz felelőtlen döntése volt, hogy a kezdeti ellenérzéseket meglovagolva a polgárok érdekeivel szemben politizált a korábbi javaslat ellen.

Főpolgármester-jelöltként liberális alapon folytatni fogom a főpolgármester-jelölti kampányomat, és mind az egészségügy, mind a kulturális élet kivéreztetésével kapcsolatban várom Tarlós István véleményét.

Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt főpolgármester-jelöltje

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK