Belépek a Pártba
02 november
2017
HÍR
680 látogató

Tarlós 200 ezer utast a metróállomáson hagyna

A Magyar Liberális Párt elfogadhatatlannak tartja, hogy a fővárosi vezetés hanyagsága miatt napi 200 ezer budapesti utasnak nem jut hely a 3-as metrót pótló buszokon. Tarlós István a minap elismerte, hogy csak annyi busz áll rendelkezésre, ami az utasok 60 százalékának elég. Ugyanakkor a főpolgármester „csacsiságnak” nevezte a követelést, hogy több helyettesítő járművet helyezzenek forgalomba a 2020-ig tartó felújítás idejére.

Az ország legforgalmasabb közlekedési eszközének pótlását szándékosan alultervezték, nincs elég pénz a teljes körű felújításra. Súlyos hibának tartjuk, hogy a metróvonal rég óta várt meghosszabbítása is elmarad, Káposztásmegyer és Ferihegy felé sem lesznek újabb megállók. Ráadásul nyolc állomást akadálymentesítés nélkül újítanának meg, így ezeket a megállókat újabb évtizedekig nem vehetik majd igénybe a mozgássérültek és a babakocsival közlekedők.

Közben az is kiderült, hogy a méregdrágán felújított metrókocsikat az orosz titkosszolgálat beavatkozásával erőltetették rá Budapestre.

A Liberálisok követelik, hogy sürgősen tervezzék át a metrópótlást úgy, hogy a felújítás idején a buszok minden utast el tudjanak szállítani, valamint felszólítják Tarlós Istvánt és a kormányt, hogy tisztázzák magukat az orosz befolyással kapcsolatos vádak alól.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK