Belépek a Pártba
03 március
2017
HÍR
436 látogató

Szerény eredmények a visegrádi csúcson

A visegrádi országok miniszterelnökeinek csütörtöki varsói találkozóján hitet tettek az Európai Unió egysége és a tagállamok egyenlőségének elve mellett. A Liberálisok egyetértenek a közös nyilatkozat fő üzenetével, ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy az EU egységét gyakran éppen egyes visegrádi országok magatartása töri meg, legtöbbször hazánk és Lengyelország nehezíti a közös döntések elfogadását. A találkozóval egyidőben jelezte az Európai Bizottság, hogy a menekültügyben a szolidaritást megtagadó országokkal szemben szankciókat kíván foganatosítani. Ez az üzenet elsősorban a visegrádi országoknak szól. A jövő heti brüsszeli csúcs és a március 25-i római találkozó egyaránt az EU jövőjével foglalkozik.
A Liberálisok fontosnak tartják, hogy a visegrádi országok konstruktívan, az EU jövője iránti felelősséget átérezve foglaljanak állást az EU reformjának kérdésében. Támogatjuk a visegrádi országok álláspontját a többsebességes Európa elutasításáról, de ezt csak akkor lehet megakadályozni, ha a visegrádiak is felhagynak az obstruktív, potyautas magatartással és egy olyan közös jövő mellett kötelezik el magukat, ami a többi tagállam számára is vonzó alternatívát jelent. Egyelőre ennek sajnos nem sok jelét látni és ez a csúcs sem vitt közelebb minket ehhez. A fogyasztói egyenlőség kérdésében helyes a visegrádi országok álláspontja. Elfogadhatatlan, hogy ugyanazon márkanév alatt eltérő, sokszor rosszabb minőséget kapjanak a közép-európai vásárlók, mint a nyugatiak. Ugyanakkor ezen a téren a visegrádi országok egyes nagyvállalatainak is vannak kötelezettségei, azaz ugyanezt a követelményt nekik is  teljesíteni kell. Ez a követelmény akkor lesz hiteles, ha a saját házunk táján is rendet teremtünk.

 

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK