Belépek a Pártba
06 március
2016
HÍR
645 látogató

Szent-Iványi István: A durva menekültellenesség nem jött be Ficonak Szlovákiában

A Liberálisok számára a szlovákiai választások általános tanulsága, hogy a nacionalista, menekültellenes stratégia nem feltétlenül azoknak használ, akik kiengedik a szellemet a palackból, hanem azoknak az igazán szélsőséges erőknek, amelyek  az adott ország stabilitását, kormányozhatóságát és közvetve a jövőjét is veszélyeztetik.

A kampány során mindent a durva menekültellenességre alapozó Fico miniszterelnök pártja, a Smer megnyerte ugyan a választásokat, de győzelme akár vereségnek is felfogható. Nem csupán az abszolút többséget veszítette el, de egy stabil kormány létrehozásának esélye is nagyon bizonytalannak tűnik.

A menekültellenes kampány Ficonak nem hozott semmit, de az általa keltett hangulat sokat segíthetett az eddig parlamenten kívüli nacionalista Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) és a Kotleba által vezetett szélsőjobboldali Mi Szlovákiánk-Néppártnak (LS-NS) a vártnál sokkal jobb eredmények, a negyedik és ötödik hely megszerzéséhez. Őszintén reméljük, de sajnos biztosak már nem lehetünk benne, hogy ezeknek a pártoknak nem jut szerep a következő kormánykoalícióban.

Valószínűleg ez a felszított nacionalista, menekültellenes hangulat is oka annak, hogy a Magyar Koalíció Pártja nem jutott be a törvényhozásba és a Bugár Béla vezette Híd-Most párt is lényegesen rosszabbul szerepelt a várakozásoknál. Szomorúan tapasztaljuk, hogy Szlovákia történetében még soha olyan kevés magyar képviselő nem volt a parlamentben, mint a mostani választásokat követően.

A Liberálisok a mostani választások egyedüli pozitívumának azt tekintik, hogy a liberális Szabadság és Szolidaritás (SAS) párt az előkelő második helyen végzett, és ezt világos jelzésnek tartjuk arra vonatkozóan, hogy a Visegrádi országokban (legutóbb éppen Lengyelországban, most Szlovákiában) erősödnek a liberális pártok.

Szent-Iványi István, külpolitikai szakértő

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK