Belépek a Pártba
16 június
2020
HÍR
958 látogató

Szabadai Viktor: Már azzal is sokat segítene a Fidesz, ha nem pusztítaná tovább a Lánchidat

Már 2018-ban amikor a V4-ek alapításának évfordulóján az akkori tűzijáték megrongálta a Lánchidat, a helyszínről tudósítva hívtuk fel a sérülésekre a sajtó figyelmét, és kikértük a szakértők véleményét a kár felmérése és az ügy kivizsgálása céljából. Akkor is igyekeztünk hangsúlyozni, hogy a már nagyon régóta felújításra szoruló hídon nem drága parádékat kellene tartani, hanem az ezekre szánt összegekből meg kell kezdeni annak azonnali felújítását.

Sajnos két évvel ezelőtt még sem a kormányt, sem a fideszes városvezetést nem érdekelte a Lánchíd állapota, felhívásunk süket fülekre talált. Annak ellenére is, hogy Tarlós István 2010-es kampányának kiemelt pontja volt a Lánchíd felújítása, amelyben két ciklusnyi polgármestersége alatt képtelen volt a legminimálisabb előrelépést megtenni.

Most a kormány ahelyett, hogy érdemben segítené a híd felújítását, többet tervez költeni az augusztus 20-i parádé-sorozatra, mint amennyivel beszállna a híd felújításába. Példátlan, hogy egy a világörökség részét képező műemlékre sorozatosan pirotechnikai eszközöket telepítsenek, komoly károkat okozva ezzel.

Ha már a kormány szokás szerint nem tartja magát a korábbi ígéretéhez, és nem segít érdemben a híd felújításában, legalább annyit megtehetne, hogy lemond idén a propaganda célú luxus-parádéról azért, hogy hozzájáruljon Magyarország egyik világszerte legismertebb, UNESCO-védelem alatt álló, féltett történelmi és kulturális öröksége, a Lánchíd megmentéséhez.

Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt budapesti választmányának elnöke

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK