Belépek a Pártba
10 december
2015
HÍR
500 látogató

Szabadai Viktor: A Századvég-csoport mindenhez ért

A BKK-nak is készített tanulmányt a Századvég Politikai Iskola Alapítvány. A buszok utasbarát fejlesztéséről készült közvélemény-kutatást és összefoglaló tanulmányt a szervezet 20 nap alatt készítette el nettó 2,7 millió forintért a BKK-nak.

A Századvég nem először készített tanulmányt a fővárosi közlekedésről. Az alapítvány már 2011-ben is kapott megbízást – akkor a Miniszterelnökségtől – arra, hogy a BKV finanszírozásával kapcsolatban 2 milliárdos keretszerződés keretében készítsenek tanulmányt. A szerződés teljesítésére akkor is 20 napja volt a Századvég-csoportnak. Az elkészült tanulmányról kiderült utólag, hogy nem a Századvég szellemi terméke. Fürjes Balázs Zoltán a Századvég részéről ezt elismerte és azt nyilatkozta, hogy  ,,két hetük volt a munkára, így jószerével nem tettek mást, mint a főváros, illetve egyes szakértők korábbi felvetéseiből, régebbi tanulmányokból valamint újságcikkekben, politikusok nyilatkozataiban elhangzott információkból állították össze és egészítették ki elemzésekkel a koncepciót”. A Fővárosnál 2011-ben többen teljesen használhatatlannak minősítették a Századvég munkáját.

A Liberálisok most azt szeretnék megtudni a Főváros és a BKK vezetésétől, miért adott megbízást a Századvég Alapítványnak a BKK 2013-ban  újra tanulmány készítésére annak ellenére is, hogy köztudott volt, hogy korábban a Századvég képtelen volt a szerződésszerű teljesítésre, sőt, mások által megírt anyagokat próbált eladni sajátjaként. Felmerül az is, hogy ha 2011-ben nem volt elég a 20 nap, akkor most vajon milyen teljesítmény állhat a 2,7 millió + áfa kifizetése mögött, melyért szintén 20 nap alatt kellett közvélemény-kutatást és összegzést végezni? Kérdés az is, hogy tudott-e főpolgármester erről a szerződésről és jóváhagyta-e?

A Liberálisok most közérdekű adatigénylésben kérik ki a BKK-tól a századvéges tanulmányt, hogy kiderüljön mit tartalmaz az és mit hasznosított belőle a BKK,  milyen ,,utasbarát” fejlesztéseket végzett a cég tanulmányok alapján.

Szabadai Viktor, a Budapesti Választmány elnöke

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK