Belépek a Pártba
23 április
2019
HÍR
467 látogató

Stop kilakoltatás! – Bősz Anett és az ellenzék közösen állt ki a devizahitelesekért

Ellenzéki képviselőnők közös törvénymódosító javaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy az Országgyűlés hosszabbítsa meg az április végén lejáró kilakoltatási moratóriumot a devizahitelesek helyzetének rendezéséig.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő a kezdeményezésről csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón közös céljuknak nevezte, hogy egyetlen embert se lehessen kilakoltatni olyan tisztességtelen szerződések alapján, amelyeket már az Európai Bíróság is elmarasztalt. Kiemelte, a magyar kormánynak nem maradt más feladata, mint hogy érvényt szerezzen ennek a döntésnek, addig pedig senki nem kerülhet utcára.

Varga-Damm Andrea, a Jobbik parlamenti képviselője úgy fogalmazott, az „Orbán-kormány azért nem oldotta meg ezt a kérdést, mert megszerezték a bankok egy jelentős részét, a bankok gyakorlatilag a pénzt Orbán és a kormány oligarcháinak keresik”. Ma egy magyar gyerek azért kerül utcára, hogy ők pénzt kereshessenek – vélekedett.

Bősz Anett, a Liberálisok politikus, független országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a kilakoltatott embereknek nem áll rendelkezésre megfelelő szociális ellátórendszer, érdekükért ezért civil szervezeteknek kell kiállnia.

Sajtótájékoztató a kilakoltatások ellen

Segítenünk kell azokat, akik nem tudtak lépést tartani a piaci folyamatokkal. Erről beszéltem ma liberális nézőpontból az ellenzéki képviselőnők közös sajtótájékoztatóján.

تم النشر بواسطة ‏‎Bősz Anett‎‏ في الخميس، ١٨ أبريل ٢٠١٩

Kunhalmi Ágnes, az MSZP parlamenti képviselője nemzeti ügynek nevezte a devizahitelesek helyzetének megoldását, amelyben  a kormány szerinte csak látszólagos intézkedéseket tesz. A szocialista politikus – az egész ellenzék nevében – érthetetlennek nevezte, hogy a kormány a családi otthonteremtési programmal (csok) miért egy újabb, a „nap végén a bankokat segítő” hitel alapú támogatási rendszert dolgozott ki.

Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint a kilakoltatással sújtottak butaságból, felelőtlenségből kerültek bajba, hanem azért, mert a kormány és a bankok becsapták őket.

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője szerint a kormány nem jogként, hanem kötelességként tekint a lakhatásra, ehhez azonban nem biztosít támogatást.

A sajtótájékoztatón az Adóskamara nevű civil szervezet két képviselője is követelte a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását, valamint a devizahitelezés rendezését az Európai Bíróság legutóbbi döntése alapján.

Liberálisként tisztában vagyok azzal, hogy a piac önmagától humánus értékeket nem szolgál, és hogy a piaci folyamatok, akár az ingatlanhitelek piacai, nagyon súlyosan megbüntetik azokat, akik nem tudtak hosszú távon jól tervezni, és belebuktak a vállalkozásukba. A Liberálisok ezért támogatják a Város Mindenkiért csoport aláírásgyűjtését, amely azt a minimum célt fogalmazza meg, hogy egyetlen magyar családot se lehessen szétszakítani azért, mert nem tudja fenntartani otthonát.

تم النشر بواسطة ‏‎Bősz Anett‎‏ في الخميس، ١٨ أبريل ٢٠١٩

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK