A pénteki ,,budapestinfon” többet tudtunk meg Tarlós István politikai terveiről, mint a főváros közlekedéséről, ez pedig elfogadhatatlan. Budapestet nem az érdekli, hogy Tarlós újraindul-e vagy hogy milyen a kapcsolata Orbán Viktorral, hanem az, hogy az itt élők időben eljussanak oda, ahova szeretnének. Ha Tarlós István nem képes tárgyalni a kormánnyal, akkor nincs jövője Budapesten.
Elfogadhatatlan az is, hogy a főváros utcáin állóháború alakult ki az évtizedek óta Budapesthez tartozó hirdetőoszlopok kapcsán – és erről Tarlósnak nincs véleménye, nincs álláspontja. Nem először látjuk, hogy a főpolgármester inkább elmenekült, elsunnyog ahelyett, hogy kiállna a budapestiek érdeke mellett. A budapestiek nyugalomra vágynak és nem akarják megszenvedni Orbán Viktor személyes csatáját korábbi szövetségese ellen.
Kevesebb sértődés, több párbeszéd: ezt javasoljuk Tarlós Istvánnak. Mi, a fővárosért aggódó és tenni akaró politikusok a budapestiek érdekeit tartjuk szem előtt. Egy erős, önálló és jól működő Budapestet szeretnénk, ezért dolgozunk. Tarlós István ellenségek lát bennük, pedig valójában ő az, aki nem áll ki a fővárosiakért.
Sermer Ádám, elnök, LIFT (Liberális Ifjúsági Tagozat)
Leave a Reply