Belépek a Pártba
22 augusztus
2018
HÍR
603 látogató

Sermer Ádám nyílt levele Soltész Miklósnak

Tisztelt Soltész Miklós! Tisztelt Államtitkár Úr!

A Magyar Időkben szerdán megjelent nyilatkozatában számos igaztalan váddal illetett minket, Liberálisokat. A közleményünkre adott reakciójából úgy tűnik, nem értette meg, és ami még rosszabb, félre is magyarázta pártunk álláspontját. Engedje meg,hogy a Magyar Liberális Párt álláspontját ismertetve, részletesen reagáljak nyilatkozatára, és pontokba szedve cáfoljam állításait. Bízom benne, hogy írásommal a félreértéseket is tisztázni tudjuk majd.

1.: Bár az Orbán-kormány előszeretettel hangoztatja, hogy a liberalizmus a “történelem szemétdombjára került”, a valóságban ez természetesen nincsen így. Szeretném felhívni a figyelmüket rá, hogy az Európai Unióban a britek kilépésével a liberális pártoknak lett a harmadik legnagyobb választótábora, és ez a politikai oldal alkotja az Európa Parlament harmadik legnagyobb frakcióját. Természetesen pártunk és pártcsaládunk is komoly kihívásokkal áll szemben a XXI. században. A legfőbb kihívást jelenleg a felelőtlen, populista politikusok és pártok térnyerése, az általuk gerjesztett társadalmi feszültség jelenti.

2.: Több millió magyar ember érzelmét nem mi, hanem éppen a kormány sérti meg azzal, hogy az államalapítás ünnepén a saját világnézetét és hitét akarja ráerőltetni az egész magyar társadalomra. Ez az ünnep a nemzet egészének, minden magyar állampolgár számára fontos, nem csak a keresztény hitűek és a vallásukat gyakorlók számára.

3.: Nem gondoljuk, hogy „nekünk bármit szabad”, de az is meggyőződésünk, hogy a kormánynak sem lenne szabad bármit megtennie. Sajnos azonban az elmúlt nyolc évben az Önök kormánya tudatosan felszámolta a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerét. Egy szekularizált, demokratikus politikai rendszerben a kormány nem forrasztja össze az államot egyetlen számára szimpatikus egyházzal sem, és nem aggat a törvényhozás épületére vallási szimbólumokat a nemzeti ünnepek alkalmával.

4.: Az Ön vádjával szemben mi nem állítottuk, hogy az Orbán-kormány antiszemita lenne azért, mert keresztes lobogókat helyezett el a Parlament épületén. Egyszerűen csak felhívtuk rá a figyelmet, hogy az idei augusztus 20-i megemlékezést megelőzően, utoljára Imrédy Béla miniszterelnöksége alatt, 1938-ban, az első zsidó-törvény életbe lépésének idején volt látható kereszt a Parlament épületén.

5.: A Liberálisok szerint a magyar kormánynak nemcsak a keresztényüldözés ellen kellene küzdenie, hanem a minden embert megillető vallásszabadságért kellene harcolnia.

6.: Nem a kereszténységet gúnyoljuk, vagy fogadjuk undorral, hanem a Fidesz-kormány azon törekvéseit, amellyel a kormánypárt egyházi ünneppé próbálja változtatni az államalapítás ünnepét. Bármilyen más vallási felekezet esetén is ugyanezt az undort éreznénk. Nekünk ugyanis fontos, hogy az államigazgatás független maradjon minden egyházi felekezettől.

7.: Nem tudok az Európai Unió többségi vezetőinek nevében nyilatkozni, de abban biztos vagyok, hogy számomra van néhány alapvető keresztény érték, amiket annak ellenére is nagyon fontosnak vélek, hogy én magam nem vagyok keresztény hitű ember. Például számomra nagyon fontos a szolidaritás felebarátaim irányába, a segítségre szorulók megsegítése, az elesettek válogatás nélküli támogatása. Fájó látni, hogy míg Magyarországon a kereszténység védelmét hazudva előítéleteket és kirekesztést korbácsolnak fel különböző közéleti szereplők, kormánypárti politikusok, addig Ferenc pápa képes a valódi keresztény erkölcs képviseletére 2018-ban is.

8.: Nyugaton a jólét nem látszólagos. Nem torzított statisztikák, hanem a polgárok véleménye alapján lett például a magyar kormány által „no-go” zónának titulált Bécs a világ legélhetőbb városa.

9.: A genderelmélet fontos társadalmi kérdéseket értelmez és tár fel, melyek közül egyik sem a természet törvényeinek újragondolása. Kérem, a jövőben alaposabban nézzenek utána a tényeknek, mielőtt a felsőoktatásba drasztikusan korlátozó eszközökkel beavatkoznának!

10.: Zárásként hadd emeljem ki azt a mondatát, amellyel teljes mértékben egyet tudok érteni a kormány politikájával kapcsolatban : „Óriási a felelőssége és a feladata mindenkinek: felismerni a veszélyt, felemelni a szavunkat, hogy ez nem természetes, és sehova nem vezet.”

Tisztelettel,
Sermer Ádám
elnökhelyettes
Magyar Liberális Párt – Liberálisok

 

Kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK