02 október 2020
Publicisztika
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Tisztelt Orbán Viktor Úr!
A napokban a Parlament ülésén lezajlott egy rövid párbeszéd Ön és liberális képviselőtársa – Bősz Anett között.
Az iskolaőrség kapcsán felvetett kérdés húsbavágó, azonban Ön legnagyobb sajnálatomra meg sem kísérelte azt megválaszolni.
“Hogyan jutottunk el idáig?” A feltett kérdésre is kifejezetten érdekelt volna a válasza, de a válaszként elmondott gondolatai számomra újrafogalmazták az alapkérdést újabb és újabb formákban.
Hogyan jutottunk el idáig, hogy egy magyar miniszterelnök szerint gyermekek agressziójára intézményesített agresszióval lehet csak válaszolni az iskola falain belül?
Hogyan jutottunk el idáig, hogy egy magyar miniszterelnök az oktatási rendszer anomáliáira és mélyen gyökerező társadalmi problémák felvetésére lényegében “cigányozással” reagál?
Hogyan jutottunk el idáig, hogy egy magyar miniszterelnök felül akar bírálni bírósági ítéleteket, és jogszerűen megítélt kártérítést “munka nélkül szerzett jövedelemnek” próbál hazudni?
Hogyan jutottunk el idáig, hogy láthatóan a kormányzati kommunikáció szerves részévé vált roma honfitársaink ellen tüzelni a többségi társadalmat?
Ön válaszában a téma összetettsége miatt óva intett attól, hogy a magyar oktatás ügyéről valaki “1-2 mondatos sommás véleményt alkosson. Ezzel a mondatával egyet tudok érteni. Így viszont kifejezetten fájó belegondolni, hogy mégis éppen az Ön kormánya volt az, amely korábban a terület összetettsége ellenére is felszámolta az Oktatási Minisztériumot, vagy a közelmúltban – a járványra reagálva, előkészítettség nélkül várta el a szülőktől és a pedagógusoktól, hogy állítsák át a magyar oktatási rendszert egy modern digitális rendre mindössze néhány nap leforgása alatt. Jó lenne néha látni a kormányzati lépéseken is, hogy a Fidesz valóban képes a fontos kérdéseket nem csupán fehéren, vagy feketén látni és láttatni.
A hazai oktatási rendszer győzelmének próbálta beállítani, hogy a magyar munkaerőpiac számtalan csúcstechnológiával működtetett gyárat képes kiszolgálni. Ez az elkerülhetetlen változás – melyet sokan a IV. Ipari Forradalomként emlegetnek – a robotika, és a digitalizáció térnyerésével előtérbe kellene helyezze a magasabb hozzáadott értékű munkavégzést, valamint a humán erőforrást nélkülözni jelenleg még képtelen szolgáltatóipar fejlesztését. Amennyiben a kormánynak is fontos lenne a magyar munkavállalók érdekei szerint cselekedni. Értem, hogy az Ön kormánya e-helyett azon dolgozik, hogy hazánkat egy nagy összeszerelő-üzemmé változtassa, a munkavállalókat pedig rabszolgatörvényekkel próbálja “leakciózni” a nemzetközi piacokon. Ez a folyamat viszont a magyar oktatási rendszer történelmi mélypontjának egyik kiváltó tényezője, és nem valamiféle elismerése. A lényeget Ön is nagyon pontosan megfogalmazta: ” Ezek robotizált gyárak.” A robotizált gyárak pedig az emberi munkavégzés visszaszorítását eredményezik. Elkerülhetetlen ez a változás, máshogy esély sem lenne modern gyárakat üzemeltetni, de önmagában erre én annyira nem lennék büszke, miközben a járvány miatt fellépő, extrém munkanélküliségre eddig csupán a Honvédséget, és a közmunkát tudták kiolvasni a Katonai Akciótervükből.
El kell keserítsem – “a mi iskoláinkból, a mi óvodáinkból, a mi gimnáziumainkból, a mi egyetemeinkről kerültek ki” a robotizált gyárak menedzsmentjének egy részén felül az utcára kényszerülő hajléktalanok, a több diplomás kivándorlók, de a bűnözők, a pedofil – és nagyon vallásos diplomaták, vagy Csorba Robika rasszista gyilkosai is. Az tehát, hogy ki tud kerülni az oktatási rendszerből néhány szerencsés ember még nem bizonyíték semmire. Ráadásul arról, hogy Ön szerint a magyar oktatási rendszer hogyan is juthatott az iskolaőrség gondolatáig, továbbra sem tudunk semmit.
Válaszában megfogalmazott egy kérdést is: “…a legrosszabb anyagi helyzetből érkező diákokat, akik gyakran egyébként cigány diákok – miért nem sikerül integrálni az oktatás normális rendjébe?” Ezen a ponton szeretném jelezni, hogy még Magyarország miniszterelnökének is illene roma honfitársainkról nem cigányokként, hanem roma magyarokként értekezni. Annak beismerése pedig, hogy a legrosszabb anyagi helyzetből induló gyermekek többsége roma magyar, akár előremutató is lehetne, ha ezután nem “cigányozna” és kérné számon ezen a fontos társadalmi csoporton az integráció nehézségeit a mondata második felében.
Vajon hogyan jutottunk el idáig, hogy Magyarország miniszterelnöke szerint hatósági erőszakra lesz szükség az oktatási intézményekben, mert a roma diákok integrációja nem megy magától?
Vajon hogyan jutottunk el idáig, hogy Magyarország miniszterelnöke a roma – megnevezés helyett következetesen cigányokról beszél?
Vajon hogyan jutottunk el idáig, hogy Magyarország miniszterelnöke éppen azokon kívánja elverni az integráció hiányának porát, akik a szegregáció áldozatai?
Vajon hogyan jutottunk el idáig, hogy Magyarország miniszterelnöke belső migránsoknak bélyegezheti roma honfitársainkat?
Meghallgatva a parlamenti diskurzust, számtalan kérdés merült fel bennem, melyek mindegyikére jelenleg egyetlen válasz tűnik logikusnak…
Hogyan jutottunk el idáig? – Leginkább úgy, hogy egyelőre még Ön hazánk miniszterelnöke, egy olyan kormány élén, mely tevékenységével nemhogy megoldást nem kínál, de súlyosbítja is a problémákat.
Amint ez változni fog, Magyarország és a magyar társadalom ismét elindulhat egy békés jövő felé. Addig viszont nap, mint nap marad a kérdés – Vajon hogyan jutottunk el idáig?
Budapest, 2020. július 3.
Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt ügyvivője
