Belépek a Pártba
12 november
2015
HÍR
654 látogató

Sermer Ádám: Nem hagyjuk, hogy a Quaestor-ügy felelősei kibújjanak a felelősségrevonás alól

Nem született ma elsőfokú ítélet a Liberálisok és a Miniszterelnökség között folyó közérdekű perben, melynek tárgya az a boríték, amelyben Tarsoly Csaba a miniszterelnököt tájékoztatta a Quaestor helyzetéről. A Miniszterelnökség ma ismét az időhúzásra játszott azzal, hogy váratlanul, közvetlenül a tárgyalás előtt nyújtott be egy ellenkérelmet.

A Magyar Liberális Párt április elsején nyújtott be a Miniszterelnökséghez közérdekű adatigénylést. Ebben kértük a minisztérium iratkezelési szabályzatát, valamint azt a borítékot, amelyben Tarsoly Csaba elküldte a Quaestor helyzetéről szóló levelét Orbán Viktornak. A levelet az ATV műsorában Giró-Szász András bemutatta, ám a levelet önmagában nem lehet hiteles információnak tekinteni, hiszen csak a borítékkal együtt derülhet ki egyértelműen, hogy postán, személyesen és szabályosan érkeztetve, vagy valami furcsa magánúton került az a miniszterelnökhöz. Ezek a dokumentumok adhatnának magyarázatot a Tarsoly-levélen hol eltűnő, hol feltűnő érkeztetési bélyegzőre is: http://www.atv.hu/belfold/20150402-pecset-es-idorend-furcsasagok-a-tarsoly-level-korul

A Miniszterelnökség kétszeri kérésre sem adta ki a kért iratokat, ezért fordult a párt először a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz, amely osztotta a Liberálisok álláspontját és az adathordozót, azaz a borítékot ugyanúgy közérdekű adatnak minősítette, mint a benne lévő levelet. Mivel még a hatósági határozat ellenére is megtagadta a Lázár János vezette tárca a boríték kiadását, a párt bírósághoz fordult.

A ma benyújtott ellenkérelemben a Miniszterelnökség ahelyett, hogy kiadná a közérdekű adatot, hosszan leírta, hogy néz ki a boríték, mi van rajta, mi van ráírva. Ebből is látszik, hogy a Miniszterelnökség súlyos tévedésben van, vagy egyszerűen nem akar tudomást venni arról, hogy mit jelent a közérdekű adat kiadása.  Az is biztos, hogy a Miniszterelnökségnek titkolnivalója van a Quaestor levéllel kapcsolatban, hiszen ellenkező esetben már nyilvánosságra hozta volna azt és nem húzná április óta az időt a közérdekű adat kiadásának megtagadásával.

A Liberálisok szerint rendkívül fontos, hogy kiderüljön, mi történt a Quaestor-ügyben, történt-e bennfentes kereskedés, hivatali visszaélés, okirat-hamisítás kormányzati szinten.

Sermer Ádám, az MLP ifjúsági tagozatának vezetője

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK