Belépek a Pártba
05 április
2019
HÍR
851 látogató

Sermer Ádám: Karácsony és Tarlós is a Fidesz foglya

Karácsony Gergely az április 4-i Magyar Narancsnak adott interjújában elismerte, hogy képtelen volt megakadályozni a Fidesz és az MSZP zuglói háttéralkuját, ami egy botrányos parkolási rendszerhez vezetett. Sőt, állítása szerint egyéb terhelő információknak is a birtokában van a két párt együttműködésével kapcsolatban. Ezeknek a nyilvánosságra hozásával fenyegeti most szövetségesét és a kormánypártot. Karácsony nyilatkozatából az derül ki, hogy saját kerületében a NER-rel együttműködő, legfőbb szövetségese miatt nem tud rendet teremteni a parkolással kapcsolatban. A Fidesz és az MSZP tisztességtelen megállapodást kötött a választók kárára – a zuglói polgármester pedig asszisztált ehhez.

Mindeközben Tarlós István azt állítja, azért nem sikerült két ciklus alatt megteremtenie a tiszta, átlátható és egységes parkolási rendszert, mert Orbán Viktor nem támogatta ezt a kérését. Azt mondta, ha ehhez ragaszkodott volna: az „alig kezelhető politikai feszültségeket eredményezett volna”. Bár ő is hallott pénzügyi visszaélésekről, de nincs olyan helyzetben, hogy ezeket felderítse. Ezért inkább elállt a tervtől.

Karácsony és Tarlós is a NER foglya. Karácsony Zuglóban, Tarlós pedig a fővárosban volt képtelen rendet teremteni. A Liberálisok szerint olyan vezetőre van szüksége a fővárosnak, aki nem részese és lekötelezettje a Fidesz korrupt rendszerének. Olyan főpolgármesterre van szükség, aki megakadályozza a törvénytelen háttéralkukat, nem hagyja, hogy megkárosítsák a budapesti lakókat, és ha tudomására jut egy törvénytelenség, azt nem zsarolásra használja, hanem azonnal nyilvánosságra hozza. Arra kérjük Karácsony Gergelyt és Tarlós Istvánt is, ha a parkolási rendszerrel kapcsolatban bármilyen konkrét információjuk van, álljanak a nyilvánosság elé vele! Ne üzengessenek, fenyegessenek és lebegtessenek tovább, hanem lépjenek a tettek mezejére! Amíg ezt nem teszik meg, mindketten méltatlanok maradnak Budapest vezetésére.

Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt – Liberálisok főpolgármester-jelöltje 
Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK