Sermer Ádám: Ha a Parlamentben nem gyónnak, akkor miért ott imádkoznak?

Most arra nem térek ki, Soltész Miklós parlamenti performansza micsoda égbekiáltó demonstratív eszköze volt a napokban az úgynevezett politikai pedofíliának. Ennyire gátlástalanul felhasználni több száz gyermeket a politikai marketing jegyében nem hiszem, hogy sok kommentárt igényelne.

A Soltész-show hátterében azonban egy a politikai pedofíliánál még mélyebb és még pusztítóbb probléma rejlik, amiről úgy gondolom, addig kell beszélni, amíg még nem túl késő. Ahogy korábban is jeleztem már (sokak nemtetszését kiváltva ezzel): a Parlament épülete a törvényhozás épülete, és egy felvilágosult társadalom ilyen szimbolikus intézményének a közelében sem lenne helye semmilyen (értsd: nincs kivétel) egyháznak és annak szimbólum-rendszerének.

A szekularizációs törekvések évszázadokon keresztül tartó küzdelmek árán tudták szétválasztani az államot az egyháztól. Most a magyar állampárt Orbán Viktor vezérletével azon dolgozik, hogy ezt a felvilágosult, tisztázott rendszert néhány egyszerű lépéssel romba döntse. Több esetben óriási kereszteket aggattak a törvényhozás szentélyére, most pedig a legújabb őrület, hogy több száz gyermeket köteleztek arra, hogy a Parlamentben imádkozzanak lényegében magáért az állampártért, és annak vezetőiért.

Hangsúlyozom, a problémának ahhoz semmi köze, hogy jelenleg éppen melyik vezető, melyik konkrét egyházat próbálja összeforrasztani az állammal és ráerőltetni a saját hitvilágát egy egész társadalomra. Pontosan ugyanennyire felháborítana bármely más vallás esetén is egy a hazámban zajló “antiszekularizációs” folyamat. Egyszerűen az egyházaknak az állam, és így az állami intézmények közelében sincs helye. A toleranciámból fakad, hogy mindenki hitvilágát tiszteletben tartom, támaszkodjon az akár a spagettiszörnyre, a lapos Földre, vagy bármely világvallás tanításaira, mindaddig, amíg azzal másoknak nem árt. Liberálisként tudom, hogy ugyanúgy semmi közöm mások hitéhez, ahogy a szexuális életükhöz sem. Vannak egyházak, melyek konkrét épületeket üzemeltetnek, ahol közösségben lehet gyakorolni az adott vallást, de vannak olyanok is, melyek szerint a hit és annak gyakorlása pusztán az emberben zajlik, így nincs szükség egyházi intézményre – sok verzió létezik, mindenki döntse el, mi áll hozzá a legközelebb. De a Parlament az valami egészen más.

A Parlamentben törvényeket kellene hozni annak érdekében, hogy a társadalom szabadon, békében élhessen, így képes legyen a fejlődésre, valamint a hatékony önfenntartásra, és nem pedig imádkozni. A betegek nem fognak meggyógyulni, az öregek nem fognak méltóságot szerezni, a fedél nélküliek nem fognak otthonra lelni, a fiatalok nem fogják megérteni a világot, a levegő nem lesz tisztább, a vállalkozások nem fognak túlélni, a munkanélküliek nem fognak állást találni, de még a forint sem fog többet érni. Ezekhez az ima édes kevés lesz. Azt persze bármikor, őszintén bevallhatja egy adott kormány, hogy jogállami eszközökkel képtelen a negatív gazdasági és társadalmi folyamatok megfékezésére, visszafordítására, és már csak az imában bízik, de magát az imát legyenek szívesek házon kívül letudni.

Érdekes, arra sosem kell felhívni egyetlen kormánypárti politikus figyelmét sem, hogy például ne a Parlamentben gyónjon. Na, az imákat is tartogassák ugyanoda, ahol a bűneiket szokták megvallani! A XXI. században, egy európai uniós tagállamban élünk, szóval nekem mindegy, hogy egy intézményesített helyszínen, vagy otthon, a négy fal között teszik-e ezt, de ne a Parlamentben, és főleg ne gyermekeket felhasználva csinálják!

Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt ügyvivője