Sermer Ádám csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján arra kérte Tarlós Istvánt, hogy akadályozza meg a budapesti vállalatoknál és intézményeknél a rabszolgatörvény életbe léptetését. “A fővárosi polgárok az elmúlt napokban egyértelműen és világosan kifejezték, hogy mit gondolnak a Fidesz által kikényszerített rabszolgatörvényről. Nap mint nap ezrek vonultak az utcára, hogy a módosítás visszavonását követeljék a kormánytól” – mondta el Sermer a Városháza előtt tartott tájékoztatóján.
“A budapestiek nem akarnak évi 400 túlórát. Nem kérnek a hatnapos munkahétből, és a 10-12 órás munkanapokból sem. És azt sem akarják, hogy három év után vehessék ki jogosan járó szabadságukat, vagy évek után kapják csak meg a túlóra utáni extra fizetést. Tegye világossá Tarlós István, hogy nem az Orbán-kormányt, hanem a budapestieket képviseli! Botka László szegedi polgármester felhívására csatlakozzon Budapest is a rabszolgatörvény bojkottjához” – szólította fel Sermer Ádám a főpolgármestert.
Sermer Ádám arra kérte a fővárosi kerületi vezetőket, hogy ők se alkalmazzák a rabszolgatörvényt, és álljanak a munkavállalók oldalára. A főpolgármester-jelölt felhívta rá a figyelmet, hogy a XV. kerületben már bejelentették, hogy csatlakoznak a rabszolgatörvény elleni bojkotthoz. Sermer arra kérte a fővárosi kerületek polgármestereit, hogy pártállástól függetlenül kövessék Szeged, Rákospalota, Pestújhely és Újpalota példáját.
“Ez a törvény joggal váltja ki az emberek dühét. Hiszen mindenféle előzetes szakmai egyeztetés nélkül, az érdekszervezeteket megkerülve erőszakolták keresztül a parlamenten. Ha Tarlós valóban a budapestieket akarja képviselni, akkor mondjon nemet a rabszolgatörvényre” – zárta tájékoztatóját Sermer Ádám.
Sermer Ádám videóüzenete és sajtótájékoztatója az alábbi linkekre kattintva elérhető:
Budapestnek minden létező fórumon bojkottálni kell a rabszolgatörvényt!Tarlós István bizonyíthatja, hogy nem csupán egy illiberális helytartó.A budapesti polgárok nem kérdés, hogy elvárják a bojkottot.#budapest #budapestipolgar #sermeradam #polgaribudapest #rabszolgatorveny #bojkott
Közzétette: Sermer Ádám – 2018. december 20., csütörtök
ECHO TV-riport követelésekkel, bojkottról és előválasztásról
ECHO TV-nek adtam egy rövid interjút.Az öt pontos követelés ismertetése után kezdeményeztem, hogy a budapesti polgárok akaratának megfelelően a főváros is bojkottálja minden létező felületen a rabszolgatörvényt. Kérdésre elmondtam, örülök, hogy végre a többi szereplő is kezdi érteni, miért mondom régóta, hogy az előválasztás jelenlegi formája kizárólag egy kétfordulós rendszer első fordulójaként értelmezhető.#budapest #budapestipolgar #sermeradam #polgaribudapest #kovetelesek #otpont #rabszolgatorveny #bojkott #hatter
Közzétette: Sermer Ádám – 2018. december 20., csütörtök