Sermer Ádám az InfoRádiónak adott interjújában nyilatkozott a Polgári Budapest című főpolgármesteri programjáról, amely liberális alternatívát kíván állítani Budapesten, a Fidesz és annak helytartójaként működő Tarlós István illiberális politikájával szemben. „A programom arról szól, hogy a polgároknak a modernitásához, sokszínűségéhez, környezettudatosságához, életviteléhez és életfelfogásához kell igazítani a budapesti városvezetést” – foglalta össze röviden programjának legfontosabb alapelveit a főpolgármester-jelölt.
Sermer Ádám arról is beszélt, hogy továbbra sem tart elképzelhetőnek semmiféle választási együttműködést egy szélsőjobboldali szervezettel: Addig, amíg nem látható teljesen egyértelműen, hogy a Jobbik többé már nem egy szélsőjobboldali párt, addig, amíg nem helyezkedik szembe múltjával, azokkal a személyekkel, vezetőkkel, akik a szélsőséget képviselik, kizárt bármiféle választási együttműködés, nem segítjük a Jobbikot mandátumokhoz, önkormányzati képviselő helyekhez, polgármester helyekhez.
Éppen ezért, március 21-én a rasszizmus elleni világnapon indított aláírásgyűlést a főpolgármester-jelölt Jobbik nélkül váltsuk le Tarlóst! címmel. „Az nem kérdés, hogy a budapestieknek arra van szüksége, hogy leváltsuk Tarlós Istvánt, de erre csak tartalmi alapú együttműködéssel van lehetőség és esély, úgy nincs, hogy taktikai alapon azt a kirekesztő, előítéletes politikát, amit a Fideszen számon kérünk, megbocsássuk bárki másnak, pusztán az együttműködés kedvéért.”
A főpolgármester-jelölt mindenkit kér, hogy csatlakozzon az akciójához és kiemelten kéri Karácsony Gergelyt, tegye világossá, hogy a korábbi hibás kommunikációival szemben, ő is a Jobbik nélkül akarja leváltani Tarlós Istvánt. Továbbá kéri az európai liberális pártcsalád (ALDE) másik tagját, a Momentumot, tegyék egyértelművé, hogy ők is szélsőségek nélkül kívánják leváltani a jelenlegi főpolgármestert. Tegyék egyértelművé, hogy nem taktikai alapon képzelik el a politizálást, és csatlakozzanak az aláírásgyűjtéshez. Puzsér Róbert már megkötötte politikai alkuját a Jobbikkal, ezért egyértelművé vált, hogy sem Sermer Ádám, sem a Magyar Liberális Párt nem tudja többé támogatni a jövőben a főpolgármester-jelöltségét.