Belépek a Pártba
11 január
2015
HÍR
661 látogató

Rogán nem országvédelmi, hanem kormányvédelmi akciót indít (Reagálás Rogán Antal tegnapi, Hír Tv-s nyilatkozatára)

Meglepő, hogy éppen az a Rogán Antal akar kutakodni a tüntetések pénzügyi hátteről, aki saját anyagi gyarapodásával  sem tud elszámolni.  Az a Rogán Antal  akar elszámoltatni másokat, akinek polgármestersége alatt az V. kerületben a sajtóhírek szerint  eddig tisztázatlan, kétes ingatlaneladások bonyolódtak.

Rogán Antal  országvédelmi akciótervnek álcázva  Fidesz és kormányvédelmi akciót indít azzal, hogy civileket, azokat az állampolgárokat akarja zaklatni, akik az utcán tüntetnek a Fidesz elhibázott politikája ellen.  A kormánynak úgy látszik, már nem maradt más eszköze, csak a megfélemlítés, a nyomásgyakorlás azokon az állami szerveken, hatságokon keresztül, melyek vezetésére befolyással bírnak.

Rogán Antal számára úgy látszik teljesen ismeretlen a civil önszerveződés, az állampolgári összefogás, az adományozás kultúrája, pedig ezek egy demokratikus jogállam alapvető elemei.  A Liberálisok azt javasolják Rogán Antalnak, hogy a keleti nyitás helyett a nyugati demokráciákat tanulmányozza, ahol  talál működő mintákat a civil kurázsira és ha már mindenképpen vizsgálni akar tüntetéseket és azok anyagi hátterét, akkor kezdje a munkát a CÖF-nél.

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK