Fodor Gábor írásbeli kérdést intéz Orbán Viktorhoz, miután tegnap Rogán Antal azt nyilatkozta, hogy minisztériumának ,,feladata az lesz, amit a miniszterelnök feladatként meghatároz”. A Liberálisok elnöke most Orbán Viktortól várja a választ, hogy valójában milyen feladatokat kíván meghatározni Rogán Antalnak és milyen szakmai érvek indokolták a 10. minisztérium létrehozását.
A Liberálisok úgy vélik, hogy a minisztériumi rendszer valóban átalakításra szorul és szükség van új minisztériumokra is. Szükség van egészségügyi, oktatási-kulturális tárcára, hiszen ezeknek a szakterületeknek az együttes irányításával az EMMI képtelen megbirkózni. A környezetvédelmi tárca szétrombolása a kormány egyik legrosszabb döntése volt, a minisztérium hiányát jelenleg a Köztársasági Elnöki Hivatal igyekszik pótolni. A valóban indokolt átszervezések helyett azonban egy olyan döntés született Rogán minisztériumának létrehozásával, amely az irányítási munkát hatékonyabbá nem teszi és ellentmond a kormány által oly sokszor hangoztatott olcsó állam elvének is.
Fodor Gábor a miniszterelnöktől azt is szeretné megtudni, hogy a kormány tervei között szerepel-e az EMMI, mint mammut-minisztérium szétbontása, megkapja-e végre az egészség-, az oktatás- és kultúra az önálló szakmai irányítást minisztériumi szinten.
Leave a Reply