Belépek a Pártba
18 június
2018
HÍR
425 látogató

Reméljük, Tóth Bertalan meg tudja állítani az MSZP zuhanását

A Liberálisok gratulálnak és sok sikert kívánnak az MSZP új elnökének, egyúttal bízunk benne, hogy Tóth Bertalannak sikerül megállítania a baloldali párt további zuhanását. A Liberálisok szerint Tóthnak egyedül akkor lesz esélye sikerre vezetnie az immár 10 százalék alá süllyedt pártját, ha nem vádolja és rágalmazza a jövőben hazugságokkal korábbi szövetségeseit és partnereit. Az áprilisi eredményekből egyértelműen látszik, hogy a szocialisták önállóan nem fogják tudni leváltani a Fideszt. A győzelmemhez szükséges, sikeres szövetségpolitikát viszont csak őszinteségre lehet építeni.

Ezért tartjuk szerencsétlennek, hogy Tóth Bertalan első elnöki beszédében a Magyar Liberális Pártot valótlanságokkal támadja, pedig az MSZP frakcióvezetőjeként ő is részese volt annak a megállapodásnak, amit aztán a baloldali pártok nem tartottak be, és ami miatt végül Bősz Anett távozott a Párbeszéd frakciójából. Tóth Bertalan a szocialisták és a szövetség egyik fontos vezetőjeként gondoskodhatott volna róla, hogy saját pártja és a Párbeszéd betartsa a velünk kötött megállapodást. A Liberálisok azután mondtak le a frakcióval járó előnyökről, hogy kiderült, szövetségeseink minket megkerülve, a fejünk felett hozzák meg a ránk is vonatkozó döntéseket, és nem tartják magukat az írásos szerződésekhez sem. Bízunk benne, hogy Tóth a felelősség elhárítása helyett a jövőben az őszinteség útját választja majd. Mert egyedül így lesz esélye újra sikeressé tenni az MSZP-t, ehhez sok sikert kívánunk neki!

 

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK