Belépek a Pártba
07 augusztus
2015
HÍR
781 látogató

Reagálás Rogán Antal mai, az ideiglenes határzár megrongálásáról szóló bejelentésére

A Fidesznek és az Orbán-kormánynak a menekült-ügy kezelésére egyetlen megoldási javaslata van: a börtön.

A kormánypárt folyamatosan bűnözőknek próbálja beállítani a menekülteket. Ezt tette már akkor is, amikor bejelentették, hogy az illegális határátlépést szabálysértés helyett bűncselekményként kívánják kezelni. És ezt teszik most is, amikor a kerítés megrongálását is bűncselekménynek akarják nyilvánítani.

Az illegális határátlépők azonban nem bűnözők, hanem szerencsétlen sorsú emberek, akiknek nem maradt más lehetőségük, mint elmenekülni hazájukból egy jobb élet reményében.

A Magyar Liberális Párt elismeri, hogy a bevándorlás problémája 2015-ben új szintre lépett, de a kezdetektől fogva valljuk, hogy a kerítés építése embertelen és értelmetlen. Rogán Antal mai kijelentéséből is kiderült, hogy a kerítés is csak egy eszköz a menekültek kriminalizálására, egy eszköz arra, hogy bűnözőkként állítsanak be a magyar társadalom előtt életüket mentő asszonyokat, gyerekeket.

A Liberálisok elítélik a kormány menekülteket érintő mindkét, Büntető Törvénykönyvet érintő módosítási tervét és amennyiben a kormány benyújtja azokat a Parlamentnek, úgy a Liberálisok haladéktalanul az illetékes uniós jogi fórumokhoz fordulnak.

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK