Belépek a Pártba
26 július
2017
HÍR
571 látogató

Rájár a rúd Magyarországra kvóta-ügyben

Mai nap két fontos fejleménye kvóta ügyben, hogy az Európai Bizottság második szakaszba léptette a kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal, Csehországgal és Lengyelországgal szemben, míg az Európai Bíróság főtanácsnoka arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Bíróság érdemi vita nélkül utasítsa el Magyarország és Szlovákia keresetét a kötelező áthelyezési kvóta ügyében. A Liberálisok kezdettől bírálták a magyar kormány merev, elutasító álláspontját, amivel a kormány megtagadta a szolidaritást a menekültválság által leginkább sújtott országokkal. Különösen érthetetlen a makacs ellenkezés az 1294 menedékkérő ügyének elbírálásával szemben akkor, amikor már közel húszezer tisztázatlan hátterű gazdasági migránst illetve családtagjait fogadták be a letelepedési kötvény biznisz keretében. Sajtóhírek arról szóltak, hogy több ezer schengeni üzleti vízumot bocsátott ki a moszkvai magyar vízumgyár minden fajta biztonsági ellenőrzés nélkül és ennek a mai napig nincs büntetőjogi következménye, emellett a kettős állampolgárság  kapcsán is sok kétes hátterű személy jutott hozzá a magyar útlevélhez.

A legutóbbi hírek arról szólnak, hogy az Európai Unió meghatározó országaiban erősödik az a vélemény, hogy csak azok az országok részesüljenek a szolidaritás elvén alapuló pénzügyi támogatásokból, amelyek készek a szolidaritás alapján részt venni a menekültügyi válság közös rendezésében. A Liberálisok sajnálatosnak tartják, hogy Orbán Viktor miniszterelnök legutóbb a tusványosi beszédében is mereven ragaszkodott az eddigi helytelen és vereségre ítélt álláspontjához. Legfőbb ideje, hogy a magyar kormány felülvizsgálja ezt a destruktív és elutasító álláspontot és végre ehhez a kérdéshez a közös felelősség jegyében viszonyuljon.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK