Belépek a Pártba
23 november
2018
HÍR
455 látogató

Ötmilliárdot vertek el a soha el nem készülő elektronikus jegyrendszerre

„A papíralapú jegyrendszer Európa szégyene” – Ezt Tarlós István mondta a 2014-es főpolgármesteri kampány finisében, és megígérte, hogy 2017-re elkészül az elektronikus jegyrendszer. Azóta eltelt négy év, de semmi előrelépés nem történt az ügyben.

A főváros az e-jegyrendszer kiépítésére 17 milliárd forintnyi hitelt vett fel úgy, hogy a már kiépített kapuk a mai napig használatlanul állnak Budapest számos pontján. A városvezetés a kamatot elkezdte visszafizetni, és a felvett közpénz egyharmadát már el is költötte, csak azt nem tudjuk, hogy mire. A Liberálisok ezért közérdekű adatigénylést nyújtanak be a BKK felügyelőbizottságához és igazgatóságához, hogy megtudjuk, hová tűntek el a milliárdok. Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti választmányának elnöke arra kéri a BKK-t: hozza nyilvánosságra, hogy miért nem készült még el az e-jegyrendszer! Hozzák nyilvánosságra a dokumentumokat és jegyzőkönyveket, és a döntéseket igazoló papírokat, amelyek a csúszáshoz vezettek!

Szabadai Viktor Tarlós Istvánhoz is fordult az ügyben és felszólította: vállaljon felelősséget az e-jegyrendszer csúszásáért! Számoljon el a budapesti utasoknak arról, hogy miért nem tartotta be az ígéretét, és miért nem készült el négy év alatt sem az e-jegyrendszer, ami a modern, XXI. századi tömegközlekedés egyik alappillére, és amit a budapestiek megérdemelnének.

 

Szabadai Viktor a témában a BKK épülete előtt jelentkezett be élőben a Facebookon:

Ötmilliárd forintot költött el eddig az e-jegyrendszer bevezetésére a főváros, miközben a mai napig kihasználatlanul állnak a BKK leolvasó készülékei Budapest számos megállójában. Arra kérjük Tarlós Istvánt és a BKK-t, hozza nyilvánosságra, mit bénáznak az e-jegyrendszerrel! Meddig akarnak még várni az e-jegy bevezetésével? Addig, amíg a már kiépített leolvasók is elavulnak? A főpolgármester és a BKK vállaljon felelősséget a négy éves csúszásért! Szabadai Viktor sajtótájékoztatója:

Közzétette: Liberálisok – 2018. november 23., péntek

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK