Belépek a Pártba
02 május
2019
HÍR
1620 látogató

Orbán a rasszista, homofób és cigánygyűlölő Salvinivel szövetkezik

Hazánk nemzetközi megítélésének már így is elég sokat ártott a Fidesz politikája. Orbán Viktor most azzal tetézi a bajt, hogy a szélsőjobboldali populizmus európai vezérével, Matteo Salvinivel szövetkezik.

A Liberálisok elutasítják Salvini kirekesztő, gyűlöletkeltő, Európa-ellenes politikáját. Az olasz belügyminiszter közéleti szerepvállalása a fasiszta hagyományokat idézi. Salvini azzal vált hírhedté a kontinensen, hogy a háború és mészárlás elől hajóval menekülő embereket nem engedte kikötni Olaszországban. A szélsőséges politikus a földig rombolná a romatelepeket, és abszurd, züllött gondolatnak tartja, hogy meleg párok is gyermeket neveljenek.
Úgy tűnik, Orbán Viktor eldöntötte, hogy szakít az Európai Néppárttal, és a demokratikus értékek tiszteletben tartása helyett szélsőséges szövetségeseket választ. Mindezt tetézi, hogy Orbán Viktor május 13-án Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével is tárgyal. Az illiberális Fidesz-kormány hazánk kettészakítása után most azon fáradozik, hogy a nemzetközi porondon ugyanezt tegye népekkel és politikai irányzatokkal.
A Liberálisok elítélik Salvini és Orbán gyűlöletkeltésre és megosztásra építő politikáját. Ez a találkozó tovább rontja Magyarország megítélését, és még jobban elszigeteli hazánkat az európai közösségben.
Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK