Belépek a Pártba
17 január
2017
HÍR
659 látogató

Online előválasztást javasolnak az ellenzék számára a Liberálisok

Budapest, 2017. január 17., kedd (MTI) – Online előválasztást javasol az általa demokratikusnak tartott pártok számára a Magyar Liberális Párt, hogy ennek során válasszák ki 106 képviselőjelöltjüket illetve a közös miniszterelnök-jelöltet.

Bősz Anett keddi, budapesti sajtótájékoztatóján indoklásként azt mondta, a demokratikus ellenzék csak akkor képes legyőzni “Orbán Viktor rendszerét”, ha közös programot készítenek és a 106 egyéni választókörzetben is közös jelölteket állítanak. Ennek érdekében elképzeléseiket elküldik az általuk demokratának tartott, parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki pártoknak, vagyis az MSZP-nek, az LMP-nek, a PM-nek, a DK és az Együttnek, valamint Kész Zoltán és Kónya Péter független képviselőknek.
A Liberálisok ügyvivője az előválasztást úgy írta le, hogy arra bármely szavazásra jogosult magyar állampolgár regisztrálhat. A regisztrációt személyesen kellene megtenni az erre kijelölt pontokon, hogy ne lehessen nem létező emberek nevében szavazatokat leadni, de a voksolás már online történne – mondta. A személyes regisztrációval azt is meg szeretnék akadályozni, hogy “más politikai szándékkal érkező emberek felborítsák” az előválasztást – tette hozzá, de kérdésre válaszolva elismerte, a jelentkezőktől nem kérdezhetik meg, hogy kire akarnak szavazni.
A politikus hangsúlyozta, javaslatuk legfontosabb része nem a pozíciók szétosztására vonatkozik, hanem arra, hogy hogyan tudják közösen lefektetni egy új jogállam, egy demokratikus intézményrendszer és egy nyugatpárti ország programját.
Kiemelte, hogy a valódi választásig várhatóan hátralévő 15 hónap feléig, körülbelül augusztusig, meg szeretnék találni a közös jelölteket. “Nem szólhat arról a következő 15 hónapunk, hogy kirekesztjük egymást”, a választásokig hátralévő időszaknak arról kell szólnia, hogy “miben vagyunk egyek” – érvelt az ügyvivő.
Elég volt abból, hogy kivel nem működünk együtt, azt kell megnézni, hogy kivel tudunk közös alapot lefektetni – válaszolta arra a kérdésre, hogy a DK már korábban jelezte, nem kíván összefogni a Liberálisokkal. Minden demokrata ellenzéki politikusnak alázattal kell viszonyulnia a jelenlegi helyzethez, mert önállóan senki sem képes legyőzni Orbán Viktort. Az összefogás akkor válik lehetőséggé, ha senki nem akarja kirekeszteni a másikat – fogalmazott Bősz Anett.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK