Belépek a Pártba
30 szeptember
2019
HÍR
317 látogató

Október 13-án a magyar önkormányzatiságról döntünk

Az Orbán-kormány évek óta folyamatosan korlátozza az önkormányzatok önállóságát. Független önkormányzatok nélkül azonban nincsen demokratikus Magyarország sem. Ezért fontos, hogy október 13-án minél többen vegyenek részt a választásokon, és az ellenzéki pártokra leadott szavazatukkal erősítsék meg a magyar önkormányzatiságot és demokráciát. A Fidesz úgy építi az illiberális államot, hogy közben a magyar városok és falvak forrásait és támogatásait folyamatosan csökkenti. Államosították a iskolákat és a kórházakat, de színvonalas működtetésükről már nem gondoskodtak. A folyamatos központosítás egyre rosszabb és rosszabb színvonalú ellátással és szolgáltatásokkal párosul. Az emberek úgy érzik, nélkülük, a fejük fölött hozzák meg az őket érintő döntéseket. Az önkormányzatok fideszes vezetői pedig ehhez némán asszisztálnak. Szeptember 30-án, az önkormányzatok napján arra kérünk mindenkit, hogy vegyenek részt az október 13-i választásokon, és az illiberális állammal szemben erősítsük meg közösen a magyar önkormányzatok függetlenségét és önállóságát.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK