Elrendelte a nyomozást a Liberálisok feljelentése alapján az ügyészség az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) által működtetett szolnoki Hegedűs T. András Szakiskola ügyében költségvetési csalás gyanúja miatt.
Mint ismert, a megyei kormányhivatal tárt fel egy vizsgálat során tavasszal hiányosságokat az iskola gazdálkodásában. A kormányhivatali jelentést követően az intézmény működtetője, az ORÖ bejelentette, hogy nem vállalja tovább az iskola üzemeltetését, ami egyenlő 200 diák és 18 oktató elküldésével és az intézmény bezárásával. A RomNet információi szerint milliós nagyságrendben költöttek az intézményben többek között krétára, fűnyíróra, kulcsmásolásra. Mivel az iskola gazdálkodási és pénzügyi irányítását teljeskörűen az ORÖ látta el, ezért a Liberálisok a ORÖ-val szemben tettek feljelentést, mellyel kapcsolatban a nyomozást az ügyészség határozata szerint a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága folytatja le egyelőre ismeretlen tettes ellen.
Az MLP a feljelentéssel párhuzamosan közérdekű adatigénylést is beadott az ORÖ-höz azt firtatva, mire költötték el azt a 20 millió forintos állami támogatást, melyet még Orbán Viktor miniszterelnök és Farkas Flórián korábbi ORÖ elnök megállapodása alapján az EMMI utalt a ORÖ-nak fiatal roma sportolók, valamint sportesemények támogatására. Az ORÖ határidőre nem adta ki a kért információkat, ezért a Liberálisok – ha az ORÖ a felszólításnak sem tesz eleget – bírósági úton kényszerítik ki a pénzügyi- és szakmai beszámolókat.
Leave a Reply