Belépek a Pártba
20 február
2017
HÍR
549 látogató

Nyílt levél Harrach Péter részére

Harrach Péter

frakcióvezető

Kereszténydemokrata Néppárt

Tisztelt Frakcióvezető Úr!

Képviselőtársával, Rétvári Bencével együtt írta alá – jóllehet a megadott határidőn túl – az “Anya, Apa, Gyerekek – Európai Polgári Kezdeményezés a házasság és a család védelmében” című, a család fogalmát kirekesztő módon meghatározó európai polgári kezdeményezést. A szervezők úgy fogalmaznak, hogy “a házasság egy férfi és egy nő szövetsége, és a család a házasságon és/vagy leszármazáson alapul.” Az akció egyértelmű célja tehát az, hogy mások mellett az azonos nemű párokat az Európai Unió ne ismerje el családként.

Elképzelni sem tudjuk, honnan veszi a bátorságot annak megszabásához egy politikus vagy politikai párt, hogy kiknek a szerelme érdemel elismerést, és kiké üldözendő. A családok védelmét ugyanakkor mi is fontosnak tartjuk, amelynek érdekében európai szintű kezdeményezéseknek is helye van, de bőven van még tennivalónk itthon is. Jelzésértékű lenne, ha a magyar kormány – a családok és a gyermekek védelme érdekében – visszaállítaná a tankötelezettséget 16-ról 18, a büntethetőségi korhatárt 12-ről 14 évre. Az ilyen rendelkezésekkel a kormánypártok is bizonyíthatnák a családok védelme iránti elkötelezettségüket. Ilyen tárgyú európai polgári kezdeményezés indításában számíthat a Liberálisok támogatására is.

Budapest, 2017. február 20.

Tisztelettel,

Sermer Ádám, elnök

Liberális Fiatalok Társasága (LiFT)

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK