Belépek a Pártba
19 december
2017
HÍR
515 látogató

Nyílt levél a polgármestereknek a civil szervezetek vegzálása ellen – A Liberálisok reagálnak Szita Károly gyűlöletkeltő levelére

Tisztelt Polgármesterek!

Nem elég, hogy az Orbán-kormány jelentős forráskivonással nehezítette meg az önkormányzatok életét az elmúlt években, a Fidesz most arra készül, hogy településeink civil szerveződéseit is korlátozza. A kormány ahelyett, hogy a magyar állampolgárokra fordította volna a központi forrásokat, súlyos tízmilliárdokat költött el hazug és felesleges nemzeti konzultációkra, szándékos félretájékoztatásra és embertelen gyűlöletkeltésre.

A központi propagandával szemben az Európai Unió és Soros György sem szeretné, ha hazánkba korlátlanul érkeznének menekültek. Az EU-ban nem volt és nem lesz felső határ nélküli, kötelező betelepítési kvóta. Az Orbán-kormány folyamatosan hazugságokkal riogatja a magyar társadalmat. Hazugságokkal gerjesztenek félelmet, hogy aztán a haza megmentőjeként léphessenek fel. Az igazság azonban az, hogy Magyarország és a magyar társadalom hálás lehet Soros Györgynek azért, amit az ország demokratikus átalakulásáért, a civil társadalom megerősítéséért tett. Hálásak lehetünk Soros György felsőoktatási ösztöndíj-programjának, melynek révén számos a településeinken élő roma honfitársunkat támogatták a diploma megszerzésében.

A Fidesz az elmúlt években folyamatosan csorbította az önkormányzatok függetlenségét, a túlzott központosítás hatására mára az önkormányzatok alapfunkciójukat is nehezen tudják ellátni. A fontos kérdések nem helyben, hanem a Fidesz központi irodájában dőlnek el, a helyiek kirekesztésével. Ilyen helyzetben különösen fontos szerep hárul a helyi civil szerveződésekre. Mert ők azok, akik még kontrollt tudnak gyakorolni a kormány demokráciát korlátozó lépéseivel szemben. A civil szervezetek azok, akik enyhíteni tudják az Orbán-kormány elhibázott politikájának súlyos következményeit.

Magyarország a Fidesz politikája miatt az oktatási, egészségügyi és szegénységi mutatókban is az utolsó helyen kullog. Katasztrofális a magyar diákok szövegértése és problémamegoldó képessége, nálunk halnak meg a legtöbben rákos betegségekben, és több mint három millió ember él súlyos nélkülözésben. Soros György több százezer dollárt tervez olyan vidéki civil szervezeteknek adni, akik hatékonyan tudnak küzdeni ezekkel a problémákkal szemben. A Soros György által támogatott civil szervezetek nem a menekülteket támogatják, hanem a településeinken élő magyar embereket. Ezek a civil szervezetek a lakhatási problémák, a szegénység felszámolásáért, az esélyegyenlőségért küzdenek.

Tisztelt Kollégák!

A kormány segítségére nem számíthatunk, közös érdekünk, hogy saját civil szervezeteink békében és biztonságban végezhessék társadalmi munkájukat. Ne üljünk fel a fideszes propagandának, ne hagyjuk, hogy az Orbán-kormány tovább korlátozza önkormányzataink működését. Ha már az állam nem segít rajtunk, legalább saját civiljeink támogatását ne lehetetlenítsük el. Védjük meg a civileket a Fidesztől, védjük meg a civileket az Orbán-kormány hazugságaitól!

Ignácz József, a Liberálisok Önkormányzati Kabinetjének vezetője, Besence polgármestere

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK