Belépek a Pártba
17 július
2019
HÍR
405 látogató

Miért könnyebb bekerülni egyetemre, mint bölcsődébe? – Bősz Anett javaslata a férőhelyek bővítésére és a fiatal anyák esélyegyenlőségére

Ha a bölcsődei férőhelyekről van szó, ígéretekkel tele van az Orbán-kormány padlása, a jól hangzó tervekből azonban eddig szinte semmi sem valósult meg. A kormányfő évértékelőjében azt ígérte, hogy 2022-re minden gyerek számára lesz bölcsődei férőhely, ehhez pedig az elkövetkező három évben 21 ezer férőhelyet adnak át. A miniszterelnök állítása azonban nem igaz, hiszen a 21 ezer férőhely helyett 80 ezerre lenne szükség, azaz Orbán ígérete – melynek megvalósulásában az elmaradt fejlesztések miatt eleve kételkedett a Bölcsődei Dolgozók Szakszervezete – csak a hiány negyedét fedezné.

Az ország 3200 települése közül jelenleg 2571 településen egyáltalán nincs férőhely, a három év alatti gyerekek több mint nyolcvan százaléka így nem is tudna bölcsődébe járni. Az Eurostat adatai szerint 88 ezer ember a bölcsődei ellátás hiánya miatt nem dolgozik Magyarországon. 

A Liberálisok egy olyan fejkvóta-rendszer bevezetését javasolják, amely lehetővé tenné, hogy magánvállalkozókat és cégeket is bevonhassanak a bölcsődei férőhelyek teremtésébe, kormányzati vagy önkormányzati ellenőrzéssel. A fejkvótát aszerint kellene meghatározni, hogy a fenntartók a szülők díjfizetési kötelezettsége nélkül is biztonsággal tudják működtetni az intézményt. Szeretnénk, ha a kormány nem csak a családi és az egyházi intézményeket helyezné előtérbe. Számos nyugat-európai példa van ugyanis arra, hogy magáncégek jól előirányzott sztenderdek mentén alapítanak bölcsődét már meglévő ingatlanokban.

Az állam láthatóan képtelen megoldani ezt a problémát, de ha nem lépünk, hamarosan a bölcsődei gondozónőkkel is csak az élelmiszerüzletek pénztáraiban fogunk találkozni. Bölcsődével pedig az álmainkban.  

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt országgyűlési képviselője Bősz Anett sajtótájékoztatóját élőben közvetítettük a Facebookon:  

https://www.facebook.com/boszanett.blogja/videos/394260107866581/

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK