Belépek a Pártba
06 március
2019
HÍR
552 látogató

Magyar György: amit a kormány művel, az már nem agymosás, hanem agyhalál – Tudósítás a Liberálisok békéscsabai rendezvényéről

A magyar ügyészség szerepéről tartott előadást dr. Magyar György ügyvéd a Liberális Magyarországért Alapítvány – ALMA és a Magyar Liberális Párt békéscsabai vezetőjének, dr. Fülöp Zoltánnak a rendezésében Békéscsabán.  A fórum résztvevői arra voltak kíváncsiak, vajon mennyire befolyásolja a politika a szervezet működését, illetve valójában korbácsnak tekinthető-e a vádhatóság a hatalom kezében.

Magyar György már a felvezetésben kijelentette: szinte sehol a világon nincs olyan rendszer, mint hazánkban; olyan kiváltságokat élvez az ügyészség, mint sehol másutt. Az ügyészség saját magát vizsgálja, hogy egy döntése jó volt-e vagy rossz, lényegében senki, semmilyen felsőbb lépcső nincs, amely vizsgálhatná a testület működését.  „Bár ez kismiska ahhoz képest, hogy Magyarországon már nincs jogállam” – szélesítette ki mondandóját Magyar György. Ebből a szempontból pedig szinte természetesnek tekinthető, hogy az ügyészség munkájában erősen jelen van a politikai befolyás.  Egyébként is, hangsúlyozta az ügyvéd, hazánkban nem válnak szét a hatalmi ágak, azaz a törvényhozói, a végrehajtói, illetve a bírói hatalom. Magyar negyedik hatalmi ágként idesorolta a médiát is, amely ugyancsak döntő mértékben a kormányzat kezében van.

Magyar György felvázolta hallgatóságnak, hogy a Fidesz már a 2010-es évek elején súlyos támadásokat indított a bírói függetlenség ellen, mindent megtett annak érdekében, hogy uralma alá hajtsa a bíróságokat, és tette ezt akkoriban úgy, hogy lefejezte a bíróságokat.  A recept állandó volt az Orbán-rendszerben: ha valamit meg akartak változtatni, törvényeket alkottak rá; így történt ez a bírói személycserék végrehajtása esetében is. A bíróságok ügye még korántsem lezárt, hívta fel a hallgatóság figyelmét az ügyvéd: létrehozták a közigazgatási bíróságokat, amely a Fidesz házi bírósága lesz – fogalmazott Magyar –, és a legkényesebb ügyek fognak a testület elé kerülni, amelynek vezetőjét a Fidesz-kormány nevezi ki. Mondhatni a kormányzat embere lesz, aki már a Nemzeti Választási Bizottság elnökeként bizonyította lojalitását. (Patyi Andrásról van szó.) Ez az új bíróság ily módon az aktuális politikának lesz alárendelve, amit amúgy is megkísérelt már a rezsim: valósággal megrendelt bírósági ítéleteket a számára fontos ügyekben.

Európa vajon miért tehetetlen? – tette fel a kérdést saját magának Magyar, majd rögtön meg is válaszolta: azért, mert az európai közösség kezdetben hat állammal közös érdekek és értékek mentén jött létre, nem gondolván akkor arra, ha majd egyszer kibővül – jelenleg 28 tagállammá -, akkor lesznek olyan országok, amelyek a közös szabályok kijátszásában érdekeltek.  Hogy lesznek olyan országok, ahol például az ügyészség állam az államban. Hogy lesznek olyan országok, ahol a vádhatóság – amely egyedüliként hivatott arra, hogy vádat emeljen -, ezt egy sor esetben nem fogja megtenni. Mégpedig olyan esetekben, amelyek a hatalom számára kényesek, kényelmetlenek. Magyarországon talán nem is azzal van a baj, amikor az ügyészség vádat emel, hanem azzal, hogy egy sor esetben ezt nem teszi meg – fogalmazott Magyar György.

Az ügyvéd a fórumon résztvevők kérdéseire válaszolva arról beszélt: amit ma Magyarországon művel a kormány az emberekkel, az nem agymosás, az már agyhalál. Hogyan lehet ez ellen védekezni? Bár – mint Magyar mondta – erőszakra nem buzdítana senkit, azt nem kell eltűrnünk, hogy egy település művelődési házában ne lehessen hasonló rendezvényeket szervezni, mint ez a békéscsabai – utalt vissza egy hozzászóló panaszára az ügyvéd. „Oda kell menni, engedetlennek, keménynek kell lenni, nem kell beszarni (sic!), mert különben el leszünk taposva” – zárta le a beszélgetést Magyar György.

 

A beszélgetést a Liberálisok békéscsabai szervezete élőben közvetítette a Facebookon:

A Szabadon szólva mai vendége dr. Magyar György.

Közzétette: Liberálisok – Békéscsaba – 2019. március 5., kedd

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK