Belépek a Pártba
11 augusztus
2016
HÍR
783 látogató

Liberálisok: végveszélyben a szakgimnazisták jövője

A szakgimnáziumokban három hét múlva olyan fiatalok kezdik meg a tanulmányaikat, akiket a kormány oktatáspolitikája “csőbe húzott”, hiszen ők elesnek attól, hogy a végzettségük megszerzése után át tudják képezni magukat így “lecserélhető betanított munkások” lesznek belőlük – fogalmazott a liberális politikus, Bősz Anett.
A Liberálisok ezért azt követelik a kormánytól, hogy legkorábban a 2017-2018-as tanévben vezesse be az új rendszert, valamint üljön le tárgyalni a szakma képviselőivel és vegye komolyan az intézményvezetők, szakpedagógusok követeléseit – mondta Bősz Anett. Kiemelte: a közismereti tárgyak számának a szakgimnáziumokban el kell érnie azt a szintet, hogy a tanulók fel tudjanak készülni az érettségire, mert a heti hat óra erre nem elegendő.

Hozzátette: a Nemzetgazdasági Minisztériumtól pedig azt követelik, hogy olyan rendszert dolgozzon ki, amelyben valódi munkát biztosító szakmai tapasztalatot szerezhetnek a szakgimnazisták.
Kitért arra is: az Európai Unió kulcsfontosságú az oktatás szempontjából is, ezért meg kell akadályozni, hogy az október 2-ai népszavazáson Orbán Viktor politikai alapot teremthessen Magyarország kivezetésére az EU-ból. A Liberálisok ezért amellett kampányolnak, hogy az embereke igennel szavazzanak a referendumon – tette hozzá.
Az NGM korábbi közleménye szerint a jelenlegi szakközépiskolák alakulnak át a 2016/17-es tanévtől szakgimnáziumokká, a szakiskolákból pedig szakközépiskolák lesznek.

 

Forrás: MTI

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK