Az irgalmasság és a szolidaritás olyan társadalmi kincs, amelyen ha osztozunk, megsokszorozódik, nem pedig csökken. Ezt valljuk mi, akik olyan kistelepülések polgármesterei vagyunk, ahol nemcsak szlogenekből ismerjük a magyar-roma együttélés békéjének fontosságát, az integráció jelentőségét, hanem nap, mint nap teszünk is érte közösen. Hiszünk abban, hogy gyűlöletkeltés és megosztás helyett a józan emberi észre, az együttműködés erősítésére, szolidaritásra, párbeszédre van szükség ma leginkább Magyarországon. Mindennek súlyát leginkább az önkormányzatok szintjén lehet látni: az emberek közelében a problémákat annak valós méretében, és nem pártpolitikai, hanem nemzeti dimenzióban látjuk.
Ennek alapján utasítjuk el a cigányok és a menekültek szembeállítását, és a romák ijesztgetését, mint például, hogy megszűnne vagy csökkenne a segélyezettek ellátása, ha nem megfelelő népszavazási eredmény születik október 2-án. A valóság ezzel szemben az, hogy semmi ilyen veszély nem fenyegeti sem a romákat, sem pedig a nem romákat, és egyik társadalmi csoportnak sem érdeke, hogy ilyen feszültség terhelje az együttélésüket. Kérjük a politikusokat és a nyilvánosság szereplőit, hogy a romákat hagyják ki a népszavazási kampány témái közül, cselekedeteikben és szavaikban pedig a magyar-roma együttélés békéje mellett foglaljanak állást.
Jobban féltjük a romákat a képzetlen, pártok által bérencként használt roma önjelölt vezetőktől és a kormányzati propagandától, mint a migránsok áradatától. Az egész hisztérikus gyűlöletkeltés meggyőződésünk szerint a kormányzat bukott romapolitikáját hivatott eltakarni, ahol nem tudnak elszámolni milliárdos támogatásokkal és a hátrányos helyzetűek megsegítésére kapott brüsszeli forrásokkal. Ebben az országban csak akkor lesz fejlődés, ha végre emberszámba vesznek minket romákat is, mert nekünk is ez a hazánk.
Roma Polgármesterek Szövetsége nevében:
Ignácz József, Besence község polgármestere
Lakatos Béla, Ács város polgármestere