Belépek a Pártba
13 december
2016
HÍR
671 látogató

Liberálisok.: súlyosan sérülnek az emberi jogok a kórházakban

Az illiberális állam elvitatja és korlátozza a magyar állampolgárok jogait. Sokakat megaláz, elvitatja az emberi méltóságot az egészségügy minden szereplőjétől, veszélyezteti az alapvető emberi jogokat, miközben költségvetése pénznyelőként működik, amelyből alig csöpög valami az egyes szakágazatokba.  Magyarországon ma nem érvényesülnek a betegjogok, nem biztosítják az emberi méltóság érvényesülését, hiányzik a transzparencia és az intézményi autonómia.

Az Orbán-kormány által a társadalomra kényszerített illiberális modell nem pusztán elvont ideológia, hanem rideg valóság: az illiberalizmus tetten érhető az erőltetett, működésképtelenséget és káoszt okozó központosításban, az intézményi autonómia leépítésében, abban a hat év fél éven át tartó tehetetlenségben, amely a Fidesz részéről az egészségügy sorsát övezi. A kórházakban történt tragikus esetek (halottak a kórházi mosdókban, kórházi fertőzések, poloskák, az új budai kórház körüli döntésképtelenség) egyenesen következnek a kormányzati közönyből.

A Fidesz-kormány az egészségügyben is elszánt ellenfele a tisztességes versenynek, az átlátható viszonyoknak, és ennek a piacellenes, álszent, a Kádár-rendszerben már egyszer megbukott politikának logikus következménye a magyar egészségügy 2016-os rettenetes állapota. Az egészségügy gyakorlatilag haldoklik amiatt, hogy a központi finanszírozás képtelen ellátni a rendszert megfelelő pénzösszeggel, és nincs megfelelő súlyú szakmai irányítás.

A Magyar Liberális Párt átfogó egészségügyi reformot követel, melynek legsürgősebb elemei, hogy 2017. január 1-től minden egyes állami egészségügyi intézményben legyen kötelező és rendszeres a megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítő és vécépapír beszerzése. Még ebben a kormányzati ciklusban az állami intézményekbe engedjék be a magántőkét, haladéktalanul kezdeményezzenek egyeztetést a szakmával a bevezetendő vizitdíj szükségességéről és mértékéről, csoportosítsanak át már a jövő évi költségvetésben 250 milliárd forintot, melyet a kórházak azonnali állapotjavítására fordítanak. Első lépésként a stadionfejlesztési programot szüntessék meg, és a teljes finanszírozási keretet adják át az egészségügynek.

 

Bősz Anett, ügyvivő

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK