Belépek a Pártba
17 február
2016
HÍR
654 látogató

Liberálisok reagálása a mai Orbán-Putyin találkozóra

A Liberálisok szerint a mai Orbán-Putyin találkozónak csak egyetlen pozitív hozadéka volt, méghozzá az, hogy nem született megállapodás katonai helikopterek vásárlásáról. Akik azonban azt remélték, hogy a paksi szerződés felmondásáról, vagy legalább kedvezőtlen és sokat bírált feltételeinek újratárgyalásáról lesz szó, azoknak ismét csalódniuk kellett. Orbán Viktor a  megállapodást ,,az évszázad szerződésének” nevezte, ami csak abban az értelemben tekinthető igaznak, hogy az évszázad egyik legbotrányosabb és hazánkra nézve leghátrányosabb szerződéséről van szó.

A Liberálisok elkötelezettek hazánk nyugatbarát politikája mellett és a keleti nyitás politikájával szemben. Éppen ezért aggodalomra ad okot, és rendkívül rossz üzenet nyugati partnereink felé, amikor a korlátlan hatalommal rendelkező orosz vezető maga mondja ki azt, hogy elégedett a magyar-orosz kapcsolatok jellegével és minőségével. Az elmúlt időszakban a kétoldalú kereskedelmi forgalom 40 %-kal csökkent és ez már önmagában is rá kellene ébressze a magyar kormányt a keleti nyitás néven ismert délibábkergetés gazdasági és politikai kudarcára.

A Liberálisok elfogadhatatlannak tartják  Orbán Viktor Oroszország szíriai beavatkozása kapcsán tett kijelentését, miszerint “értékeljük Oroszország erőfeszítéseit, hogy a válságtérség helyzetét rendezik”. A magyar kormányfővel  szemben a Liberálisok úgy látják, hogy az orosz beavatkozás nem a válság rendezéséhez, hanem annak további eszkalálódásához járult hozzá és egy újabb menekülthullám egyik kiváltója volt.

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK