Palkovics László szerint a középiskolásokat már tanulmányaik megkezdésekor tájékoztatni kell a hiányszakmákról, hogy többen válasszanak ilyen szakokat későbbi tanulmányaik során, súlyos munkaerőhiánnyal küzd ugyanis a hazai IT-, a pénzügyi- valamint a szolgáltatásszektor. A statisztikai hivatal év eleji jelentése szerint a magyar gazdaságnak mintegy ötvenezer új munkavállalóra volna szüksége, ebből az IT-szektor munkaerőhiánya 22.000 fő.
A betöltetlen álláshelyek nem megoldhatók tájékoztatással, vagy azzal, ha növelik az államilag finanszírozott helyek számát ezeken a szakokon. Sokan megfelelő előképzettség nélkül kerülnek be ezekre a szakokra, és egyszerűen kibuknak, ez pedig az adófizetők pénzének pazarlása. Az közoktatási rendszer megszilárdítása nélkül képtelenség jó merítést teremteni a hazai felsőoktatási intézményeknek számára.
Az oktatási államtitkár azzal sem számol, hogy e három szektor munkavállalói olyan szaktudással rendelkeznek, könnyen átköltöztethető egy hazánkénál fejlettebb gazdaságba, ahol sokkal jobban fizető állásokhoz juthatnak.
A hiányszakmák nem a szakemberhiány miatt alakulnak ki, hanem a nagyarányú elvándorlás miatt, amely az átgondolatlan gazdaságpolitika, az egyre csak sötétedő közélet és a nyugat-európai országokhoz mérten drámaian alacsony bérek miatt növekedett ugrásszerűen. A jelenlegi oktatáspolitikai dráma megoldása pedig egy önálló minisztérium létrehozása volna, felelős, kompetens miniszterrel az élén, aki nem felületi kezelésekben és ad hoc megoldásokban, hanem rendszerszintű, mélyreható változásokban és valódi fejlesztésben gondolkodik. Persze, egy romokban heverő gazdaságban – amelynek GDP-növekedése pusztán az EU-nak köszönhetően nem negatív – neki is nehéz dolga lenne.
Bősz Anett, ügyvivő, Magyar Liberális Párt – Liberálisok