Belépek a Pártba
10 augusztus
2016
HÍR
819 látogató

Liberálisok: anonim drogelemzést a fesztiválokra!

Sermer Ádám, az ellenzéki párt ifjúsági tagozatának (LiFT) elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta, javaslatuk értelmében a fesztiválozók leadhatnák a birtokukban lévő drogokat egy elemzőközpontnak, ahonnan részletes leírást kaphatnának a szer összetételéről, és ennek tudatában eldönthetnék: beveszik vagy kidobják azt.
A liberális politikus szerint Angliában már sikeresen működik hasonló rendszer, és az ottani tapasztalatok szerint a vizsgálatot kérők fele végül nem vette be a birtokukban lévő drogot.
Ez a módszer Magyarországon is hatékony lehet – hangsúlyozta Sermer Ádám, aki szerint a rendőrségi fellépések nem hatnak megelőzően a drogfogyasztásra, a “kormány drogpolitikája pedig valójában struccpolitika”.
Sermer emlékeztetett arra is, hogy a Liberálisok ifjúsági tagozata a dekriminalizáció, a megelőzés irányából közelíti meg a drogkérdést, korábban ezért gyűjtöttek aláírásokat a marihuána legalizálásáért, amit az ügy megoldása első lépésének tartanak.

 

Forrás: MTI

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK