Belépek a Pártba
28 szeptember
2016
HÍR
643 látogató

Liberálisok.: a TEK és a szakszolgálatok kudarca, hogy terroristák tartózkodhattak Magyarországon

Az MLP ügyvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Idők erről szóló cikkére hivatkozott. Bodnár Zoltán úgy fogalmazott: ha a magyar kormány teljesítette volna a nemzetközi szerződések szerint ráháruló kötelezettségeket, regisztrálja a Magyarországra érkező menekülteket és gondoskodik azok elhelyezéséről, akkor “valószínűleg ezek a terroristák sem flangálhattak volna szabadon Budapest utcáin”. A kabinet viszont, annak érdekében, hogy fokozza a menekültválság okozta félelmeket, 2015. nyarán tízezreket “szabadított rá” Budapestre és az országra, ahelyett, hogy ezeket az embereket összegyűjtötte és regisztrálta volna – jelentette ki.
A politikus a hír időzítéséről azt mondta, úgy látszik, hogy a Fidesz minden rendelkezésére álló eszközt bevet, hogy kellően “magasra tekerje a félelemérzetet”, ugyanis ezeknek az információknak a kiszivárogtatása pontosan illeszkedik ebbe a sorba.
Az MLP szeretné megtudni, hogy az illetékesek mióta rendelkeznek ezekkel az információkkal és miért csak most tették közzé azokat, mert a pártnak kétségei vannak, hogy a Terrorelhárítási Központ illetve a szakszolgálatok munkatársai csak az elmúlt egy két hétben jutottak hozzá ezekhez az adatokhoz – mondta.

 

Forrás.: MTI

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK