A nemzetközi kereskedelem liberalizálása kiemelt fontosságú az olyan kisméretű, nyitott gazdasággal rendelkező országoknak, mint Magyarország, ezért a Liberálisok támogatják az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kanada között az Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Megállapodás aláírását.
Az olyan egyezmények, amelyek lebontják a szabadkereskedelmet akadályozó nemzetállami szabályokat, egyértelműen előnyösek hazánk számára. Magyarország első számú kereskedelmi partnere az Európai Unió, illetve annak tagállamai: ide irányul a hazai export közel 80%-a és innen érkezik a magyar import 76%-a. A Liberálisoknak éppen ezért meggyőződése, hogy abban vagyunk érdekeltek, – még ha ezt a kormány nem is mindig látja be, – hogy az EU nemzetközi gazdasági pozíciója minél inkább erősebb legyen. A CETA pontosan ezt teszi lehetővé, így az egyezmény hatályba lépése előnyös a magyar gazdaságnak is.
A megállapodás révén ráadásul a hozzáadott értékű tevékenységet végző magyar cégek számára számos új üzleti lehetőség nyílhat. Ha a parlament megpróbálja megakadályozni az egyezmény létrejöttét, azzal mi nem nyerünk semmit, a kontinens gyengítésében érdekelt orosz elnök azonban annál inkább. Magyarország szempontjából az a fontos, hogy egy sikeres, prosperáló Európához tartozzon, erős gazdasági szövetségesekkel, ehhez pedig a CETA nagyban hozzájárulhat.