Belépek a Pártba
04 január
2017
HÍR
662 látogató

Liberálisok: 2016 elvesztegetett év volt a 3-as metró felújításában

Ha tavaly nem történt volna semmi ebben az ügyben, akkor is előrébb lennénk, mint most – mondta Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt budapesti választmányának elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.
Kifejtette: tavaly ilyenkor a főváros már készen állt a metrófelújítás idejére szükséges buszokról szóló szerződés megkötésére. A 2016-os év a Fidesz és Tarlós István főpolgármester “folyamatos civakodásáról” szólt, így a metrófelújítás leghamarabb az idei év második felében kezdődhet el – közölte.
Úgy vélte, bár a főpolgármester és a Fidesz igyekszik úgy tenni, mintha a metrófelújítás nem lenne jelentős probléma, azt folyamatosan napirenden kell tartani, hiszen a 3-as metró naponta félmillió embert szállít, de ma már az állapotát minden reggel jelenteni kell a szakhatóságnak, hogy engedélyt kapjon az aznapi működésre.
Szabadai Viktor hozzátette, az állomások akadálymentesítése a 21. században alapvető követelmény, valamint továbbra is javasolják a vonal befejezését, kiépítését Káposztásmegyerig. Mint mondta, pártja álláspontja szerint ma Budapest legnagyobb gondja a koncepciótlanság, és ugyan esetleges megoldások vannak, de nincs átfogó koncepció, amely modern nagyvárossá tehetné Budapestet. További feladatként említette a 4-es metróvonal befejezését és a hév hálózatának visszaintegrálását a fővárosba.
A politikust arról is kérdezték, hogy bár az éttermi szolgáltatások áfája csökkent, a menzáké, a munkahelyi étkeztetésé nem. Szabadai Viktor azt mondta, az áfacsökkentés fontos eszköz a gazdaság élénkítésére, ezért minden lépés helyes, amely erre irányul, de kérdéses milyen szakmai indokok szóltak e konkrét döntés mellett.
Szabadai Viktor kérdésre lényegesnek nevezte, hogy legyen alternatíva az államfőválasztás során. Jelezte, ugyan nem hallotta még Majtényi Lászlótól, hogy elfogadná-e a jelölést, de fontos, hogy egy olyan ember, aki ennyire elkötelezett a jogállam és a demokrácia mellett, “legalább esélyt kapjon arra”, hogy “megmutathassuk az országnak, hogy van alternatívája annak, amit a Fidesz kínál Magyarországnak”. Hozzátette: várják Majtényi László válaszát, és személy szerint nem zárkózik el attól, hogy őt támogassák.
Az MSZP hétfőn, a Párbeszéd kedden jelentette be, hogy támogatja az alkotmányjogász, korábbi ombudsman jelölését a köztársasági elnöki posztra.

Forrás: MTI

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK