A Liberálisok üdvözlik az MSZP és a Párbeszéd közös döntését, amely lehetővé teszi a változás szövetségének a közös indulását az országgyűlési választásokon. Ezzel formálisan is létrejött a szocialisták, a Párbeszéd és a Liberálisok választási együttműködése. Tudtuk, hogy a közös induláshoz minden pártnak áldozatot kell hoznia, a kompromisszumhoz saját érdekeit, értékeit is háttérbe kell helyeznie. E tekintetben talán a Magyar Liberális Párt hozta meg a legnagyobb áldozatot, hiszen önálló pártként nem szerepel majd a szövetség listáján, és a párt elnöke sem kapott befutó helyet a közös országos listán. De a személyi ambícióknál nekünk fontosabb az, hogy végre leszámolhassunk Orbán Viktor illiberális államával. Az a célunk, hogy a fideszes önkénnyel szemben egy szabad és tisztességes országot építhessünk együtt. Erre pedig csak akkor nyílik esélyünk, ha a kormányváltás érdekében készek vagyunk kompromisszumot kötni egymással. Az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok között a megállapodás megszületett, bízunk benne, hogy a választásokig további pártok és szervezetek csatlakoznak szövetségünkhöz, és sikerül elnyernünk a változást akaró többség bizalmát.
A Magyar Liberális Párt Ügyvivő Testülete: Boruzs András, Bősz Anett, Fodor Gábor, Sermer Ádám, Szabadai Viktor