Belépek a Pártba
19 április
2017
HÍR
423 látogató

Letelepedési kötvény végkiárusítás?

Mint az kiderült, az Magyar Kereskedelmi Bank a Letelepedési kötvények bizniszébe még az utolsó pillanatban belép.

Pontosan értjük a közgazdaságtan alapjait, így nem okoz gondot számunkra, hogy értelmezzük a Marshall-kereszt fényében a kereslet és a kínálat alakulását. Magától értetődő, hogy ha egy termékre ugrásszerűen megnő a kereslet, akkor a kínálat bővítésének érdekében könnyedén jelenhetnek meg új piaci szereplők is. Amennyiben ez a piac a letelepedési kötvények piaca, akkor viszont az alapvető közgazdaságtani összefüggések mögé is szükséges látnunk.

A letelepedési kötvények ügye ugyanis egyrészt magyar nemzetbiztonsági, másfelől viszont az Európai Unió egész területére vonatkozó kockázatot rejt magában. Az már eddig is kiderült, hogy a magyar illetékes hatóságok kapacitása súlyosan elégtelen ahhoz, hogy biztonsággal ki lehetne jelenteni, az eddig érkezett, közel 16000 (tizenhatezer) igazi gazdasági bevándorlóról, hogy nem jelentenek veszélyt, sem Magyarország, sem az Európai Unió számára. Miután efelől nem lehetünk nyugodtak, további meglapozott félelmekre adhat okot az az információ, hogy az MKB piacra lépésének hátterében valami újdonsült kötvény-vásárlási hullám kezdődött még gyorsan, a kötvények forgalmazásának szüneteltetése előtt.

Egy ilyen hullám azt jelenti, hogy az eddigi átvilágítási nehézségek csak fokozódnak, a nemzetbiztonsági garanciákat legjobb esetben is csak formálisan tudják produkálni a hatóságok, ám a gyakorlatban, érdemi szűrés egyszerűen nem tud történni.

Így tehát a kormány gyűlöletkeltő retorikájával ellentétben továbbra sem az esetlegesen a határ környékén megjelenő, segítségre szoruló menekültekben látjuk a valódi kockázatot, hanem a Rogán-kötvényekkel Európát elárasztó gazdasági bevándorlókban, akik között már eddig is feltűnt több kétes, máshol körözés alatt álló személy is. Arra gondolni sem merünk, hogy az átvilágítási folyamat nehezítése mögött esetleges orosz érdekek és utasítások állnának.

 

Sermer Ádám a Liberális Fiatalok Társasága (LiFT) elnöke

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK