Belépek a Pártba
10 december
2015
HÍR
505 látogató

Legyen vége a MET-tel szembeni hadjáratnak!

A Magyar Liberális Párt felszólítja Tállai András adóügyekért felelős államtitkárt, hogy haladéktalanul adjon tájékoztatást a NAV eljárásáról, melynek kapcsán a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget (MET) az adóhatóság határozatban fosztotta meg az 1%-os felajánlásoktól.

A magát kereszténynek nevező kormánytól szégyenletes és képmutató a MET-tel szembeni évek óta tartó hadjárat. Már a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága is kimondta, hogy a MET-nek és a hozzá hasonló kisegyházaknak az egyháztörvény miatt sérült a gyülekezési és egyesülési szabadsága. A bíróság a magyar kormányt kártérítésre is kötelezte és pernyertesként a MET megkaphatta utólag az állam által visszatartott 1%-os felajánlásokat is, amely a MET fennmaradásához és működéséhez nélkülözhetetlen.

A NAV most ismét arról tájékoztatta a  MET-et, hogy nem élhet az 1%-os felajánlások lehetőségével, tehát az adóhatóság elölről kezdi azt az eljárást, amelyről egyszer már kiderült, hogy alkotmánysértő, jogellenes.

A Liberálisok írásbeli kérdést intéznek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, választ várunk tőle és Tállai Andrástól is arra, hogy mi alapján hozta határozatát a NAV, miért akadályozza ismét az adóhatóság a MET-et a felajánlások gyűjtésében.

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK