Belépek a Pártba
06 szeptember
2017
HÍR
616 látogató

Kvótaper – a kormány vereséget szenvedett

Budapest, 2017. szeptember 6., szerda (MTI) – A kormány vereségeként értékelte a Magyar Liberális Párt, hogy az Európai Bíróság elutasította a menedékkérők tagállamok közötti elosztását szolgáló uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák keresetet.

A Liberálisok külügyi szakpolitikusa szerdai budapesti sajtótájékoztatóján várhatónak nevezte a döntést.
Az elmúlt két évben tévúton járt a kormány menekültpolitikája, értelmetlen kampányokba hajszolta bele az országot és egy értelmetlen népszavazást írt ki az ügyben – jelentette ki Szent-Iványi István.
Ezután az Európai Bíróság feltehetően a Magyarország és Lengyelország ellen zajló kötelezettségszegési eljárásban is az Európai Bizottságnak fog igazat adni – mondta a politikus.
Ezzel arra kívánják kötelezni Magyarországot, hogy hajtsa végre az 1294 menekültügyi eljárás lefolytatásáról szóló döntést – tette hozzá, hangsúlyozva: Magyarország nem kerülheti meg a kötelességét, mert azzal akár uniós tagságát is veszélybe sodorja.
Budapest és Pozsony 2015 decemberében fordult az Európai Bírósághoz a 120 ezer menedékkérő áthelyezését célzó, kötelező jellegű mechanizmus ügyében, amelyet az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással, mások mellett Magyarország és Szlovákia ellenkezése dacára fogadtak el 2015 őszén.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK