Budapest, 2017. április 4., kedd (MTI) – A Magyar Liberális Párt károsnak tartja a felsőoktatási törvény javasolt módosítását, mert úgy látják, hogy annak nem Soros György lesz a vesztese, hanem Magyarország és a teljes magyar társadalom.
A párt külügyi szakpolitikusa a Közép-európai Egyetem előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, bíznak benne, hogy Áder János köztársasági elnök hallgat elődjére, Sólyom Lászlóra, aki kifejezetten elutasította és a magyar törvényekkel ellentétesnek nevezte az intézkedést. Szent-Iványi István hozzátette: remélik, hogy az Alkotmánybíróság is ennek megfelelő döntést hoz majd az ügyben.
Mind a “CEU-törvény”, mind a civil szervezetekkel szembeni törvénymódosítás egy átfogó hadjárat része – jelentette ki, hozzátéve: ezek a lépések egy nagyon kedvezőtlen nemzetközi közegben helyezik el Magyarországot, ugyanis korábban Oroszország és Törökország hozott hasonló intézkedéseket. A politikus felhívta a figyelmet, hogy a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) már arra kérte az Európai Bizottságot, hogy vizsgálják meg, hogy a CEU valamint a civil szervezetek elleni törvényjavaslatok mennyiben sértik az unió alapszerződését illetve az Európai Unió Alapjogi Chartáját.
Az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatokban is feszültségek keletkezhetnek, mert ebben az esetben nem az számít, hogy milyen Soros György és Donald Trump amerikai elnök viszonya – folytatta. Az amerikai külpolitika ugyanis mindig patrióta és minden esetben fellép, ha amerikai érdekek kerülnek veszélybe külföldön – jelentette ki.
A politikus arra is kitért, hogy a lépés nyomán veszélybe kerülhetnek a Romániában működő magyar egyetemek.
Szent-Iványi István egyúttal szimbolikus jelentőségűnek nevezte, hogy a parlament április 4-én tárgyalja és fogadja el a felsőoktatási törvény módosítását, mert évtizedeken keresztül ezen a napon ünnepelte a kommunista hatalom a “felszabadulást, valójában a szovjet megszállást”.