Belépek a Pártba
12 február
2015
HÍR
597 látogató

Kövér munkarend javaslata kizárólag a Fidesznek kedvez

Kövér László javaslata azt szolgálja, hogy az ellenzéknek még a mostaninál is kevesebb lehetősége legyen belelátni és beleszólni a jogalkotói munkába. Tovább csökken annak a lehetősége, hogy a kormánytagokat interpellálják, vagy azonnali kérdéseket intézzenek hozzájuk az ellenzéki oldalról, pedig a kormány  botrányos ügyei már napi szinten adnának muníciót kérdésekre.

A Törvényalkotási Bizottságnak (TAB) most is alkalma lenne a megfontolt eljárás lefolytatására, ha a kormánypártok nem az utolsó pillanatban, előkészítetlenül terjesztenék elő javaslataikat. A TAB üléseken azonban ugyanabban a szellemben folyik a munka, mint a parlamenti ülésteremben, azaz a kiszámíthatatlan és személyre szabott jogalkotás jellemzi. Ennek oka pedig nem más, minthogy a haveroknak és a rokonoknak minél gyorsabban, minél több előjogot biztosítson a Fidesz, és ezzel egyidőben a nem kormánypárti szervezeteket, vállalkozásokat kivéreztessék. A kapkodó, előkészítetlen munka következménye jól nyomon követhető abban, hogy a már elfogadott jogszabályok rendszerint heteken belül újabb és újabb módosításra szorulnak az átgondolatlanság, a hatástanulmányok és egyeztetések teljes hiánya miatt.

A Fidesz tehát tovább folytatja a parlamenti munka kiüresítését – ha még ezt lehet egyáltalán fokozni – hiszen erre tett most javaslatot Kövér László.

Fodor Gábor, országgyűlési képviselő

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK